
Hétrészes sorozat készült az „aranyos” magyar fiúkról!
A mozifilm után itt a 350 perces széria.
Sosem látott felvételek és interjúk – így debütált „A nemzet aranyai sorozat – a teljes változat” a Magyar Mozgókép Fesztiválon! A One Magyarország támogatásával készült, 350 perces alkotás bepillantást nyújt a csapattagok személyes történeteibe, és felidéz egy mindmáig megismételhetetlen sporttörténeti korszakot. A díszbemutató előtt a Katti Zoób Fashion&Museumban találkozott a Metropol munkatársa a legendás csapat tagjaival.

Sorozat készült A nemzet aranyai című, jelentős hazai és nemzetközi sikereket elért mozifilm több száz órányi felvételéből, amely a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott legendás évtizedét dolgozza fel. A hét epizódból álló produkciót Zákonyi S. Tamás rendező-producer készítette, melyet a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál „Tévésorozat”-kategóriájában mutatták be.
A legendás férfi vízilabda-válogatott háttértörténetét feldolgozó, A nemzet aranyai című egész estés mozifilmet 2023-as bemutatása óta több mint 100 ezren nézték meg a mozikban, amivel minden idők legnézettebb hazai dokumentumfilmje lett. A film alapján készült sorozat bevezető részeit a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon láthatta először a nagyközönség.
350 perc sporttörténelem
1997 és 2008 között legyőzhetetlen volt a magyar férfi vízilabda-válogatott: a csapat három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga- és egy világkupa-győzelmet szerzett. Ez az emblematikus időszak állt a mozifilm középpontjában, a sorozat pedig még mélyebbre ás: új szereplőket, izgalmas fordulatokat, és a csapat lelki mozgatórugóit is feltáró történeteket kínál.
Teljes történet
A cím, A nemzet aranyai sorozat – a teljes változat a rendezői koncepcióra és egy korábbi elképzelés megvalósulására utal. A mozifilm 149 percben mutatta be a csapat munkáját és sikereinek hátterét, a sorozat ehhez képest több mint 200 perccel több tartalmat kínál, hét résszel, összesen 351 perc játékidővel.

7 részes sorozat
„12 év, több mint 12 világverseny, rengeteg izgalmas, fordulatos sztori, sok szereplő és mindenki nagyon karakteres – mindez nem fér bele két és fél órába, a filmvászon pedig nem bír el többet. Persze a moziverzió is egész, de másként, a sorozat a teljes kép” – mesélt a sorozat készítésének hátteréről Zákonyi S. Tamás rendező-producer. „Így már el tudom engedni ezt a történetet, mert ahogy összeállt ez a hét rész, végül olyan lett, mint amit korábban megálmodtam. Ez a változat vállalható, szerintem működik is, úgyhogy nyugodt vagyok és büszke, hogy megcsináltuk.”

Főszereplő narrátorok
Az olimpikonok narrációjával teljesedik ki a történet. Újdonság, hogy minden részt két vízilabdás olimpikon narrál, ami a sportolók spontán reakciói, érzései és gondolatai miatt jelenidejűséget ad az alkotásnak, illetve egy másik, szubjektív szemszöget, ami jót tesz a dramaturgiának.
„Ahogy néztem a sorozatot, bennem egyértelművé vált, hogy az ötlet, a forgatás, az egész projekt, a 12 évben rejlő mondanivaló így tud leginkább kiteljesedni. Ez adja meg a történet mélységét, az árnyalatokat és azt a fajta elmélyülési lehetőséget is, hogy megértsük, milyen személyes történetek, milyen lelki folyamatok húzódnak meg a győzelmek és a kudarcok mögött. Szerintem az a legfontosabb, amikor az ember mesél, hogy a szereplő hogyan érte el, amit elért, milyen alapvető tulajdonságok segítették az útján, mit jelent az alázat, az összetartozás igénye, a szeretet, a bajtársiasság, a kitartás” – mondta Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó, a sorozat egyik narrátora.

Új szereplőket is bemutat
Már a film készítésekor is kihívást jelentett a több száz órányi leforgatott és archív anyag kiválogatása. A rendező, Elek Ottó társrendező és Mezei Áron vágó elővették a film korábban elkészült hosszabb verzióit, hogy megnézzék, melyek azok a történetszálak, részletek, a moziváltozatba be nem került témák, amelyeket most el lehet mesélni.
Az alvajáró és a negyedik balkezes
„Csak néhány példa az újdonságok közül: bővebben elmeséljük Benedek Tibor doppingügyét, szó esik arról, kik voltak szobatársak a világversenyeken, és ez milyen vicces sztorikat eredményezett. Ki tudja például, hogy Kásás Tamás alvajáró? Érdekes és teljesen új szereplő Kiss Csaba. Ő volt a negyedik balkezes, aki, ha a spanyol vagy a horvát válogatottban játszott volna, bármelyik csapatban ott van a vízben az összes világversenyen, a mi csapatunk három klasszis balkezese mellett viszont többnyire a tartalék szerepe jutott neki. Az ő története például nem fért bele a filmbe, pedig nagyon fontos szál, milyen intelligenciával sikerült ezt feldolgoznia, mit jelent mindez a személyes sorsa alakulásában” – mesél a sorozatról Zákonyi S. Tamás.

Nejlonzacskós New York Giants?
„Izgalmas élmény volt számomra, hogy olyan részeket kommentáltam, azokat az időket láttam viszont a képernyőn, amikben nem voltam érintett, így kicsit kívül is voltam, mégis beljebb, mint a szurkolók, a szimpatizánsok. Vicces volt visszanézni magunkat az akkori ruhákban, autókkal, körítéssel, ki is szaladt a számon, hogy milyen «nejlonzacskós» válogatott voltunk, miközben akkor úgy éltem meg, mintha olyanok lennénk, mint a New York Giants” – fűzi hozzá Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, aki egyike a sorozatot narráló párosok tagjainak.

Közösségépítő erő
„A háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott sikerei nemcsak sporttörténeti mérföldkövek, hanem máig ható példák is arra, hogyan lehet kitartással és összefogással maradandó értéket teremteni. A nemzet aranyai mozifilm már megmutatta, mekkora ereje van a közös emlékezésnek – a sorozat pedig még mélyebbre visz ebben az élményben. Büszkék vagyunk rá, hogy támogathattuk ezt a különleges alkotást, és részesei lehettünk ennek az emlékezetes történetmesélésnek” – állítja Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.
Az „aranyos vízilabdás fiúkkal” való személyes találkozás még tovább fokozta az élményt, amelyhez a hölgyvendégeknek Katti Zoób vendéglátóként még egy különleges tárlatvezetéssel is kedveskedett.







