
„Egymásnak feszülhetünk az edzői stábbal" - nehéz döntés előtt áll a magyar válogatott kapitánya
Egyetlen felkészülési mérkőzése maradt a magyar válogatottnak, amely a május 10-én kezdődő elit világbajnokságra készül. Majoross Gergely együttese kedden a 28-szoros világbajnok Kanadával találkozik az MVM Dome-ban. A szövetségi kapitány vb-főpróbának tekinti a sportág őshazája elleni meccset.
Pénteken már a hetedik felkészülési mérkőzését játszotta a magyar jégkorong válogatott, amely egy hónapja kezdte a nagy sorozatot, a Veletek Bárhova-Turnét. Ezúttal Káposztásmegyeren Szlovéniával találkozott Majoross Gergely együttese, és 4-2-re kikapott. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen tavaly, „kéz a kézben” jutott fel a 16-os elitbe.

A magyar válogatott nem volt teljes, Hadobás Zétény tengerentúli klubja két napja esett ki a rájátszásból, és a hátvéd péntek este érkezett meg Budapestre. Rajta kívül ezúttal a kapus Horváth Dominik, a hátvéd Horváth Alex és Szabó Bence, a csatár Galló Vilmos, Nagy Krisztián és Terbócs István maradt ki. Szabó és Galló betegség miatt nem játszhatott. A meccs után Majoross Gergely a Ripostnak elárulta, bízik benne, hogy a vb-n már nem okoznak gondot a betegségek.
Mindig valami beleszól, most például szerettük volna megnézni Galló Vilit Hári Janival és Erdély Csanáddal egy sorban, de Vili betegsége miatt ez nem sikerült. Mostanában mindig van valami, sajnos ilyen időszakot élünk, de remélem ez azt is jelenti, hogy mire eljön a világbajnokság, mindenki egészséges lesz, és magunk mögött hagyjuk a betegséghullámot. Természetesen sok mindenre választ kaptunk ezen a mérkőzésen, nehéz döntéseket kell hoznunk
– árulta el a szövetségi kapitány.
Majoross Gergely sokat vár a 16 éves tehetségtől
A magyar hoki nagy tehetsége, a 16 éves Szongoth Domán ezúttal új szerepben találta magát, a második sor centereként kapott lehetőséget a szlovénok ellen. Ennyi idősen a felnőttek között ez óriási elismerés, és egyben felelősség is.
- Az idei teljesítménye kiemelkedő, neki jót fog tenni az a másfél nap pihenő, amit a szlovénok elleni meccs után kapnak. Dománnak ez lesz a harmadik világbajnoksága idén, ami elég kemény, de fiatal szervezet, reméljük, bírja. Ő a magas energiára alapozza a játékát, ha ez alábbhagy, akkor nem tud úgy segíteni, ahogy kellene. Fontos lesz, hogy megtalálja azokat az energiákat - fogalmazott Majoross.
A magyar válogatott kedden a 28-szoros világbajnok, a sportág őshazája, Kanada ellen zárja a Veletek Bárhova-Turnét. Majoross szerint a vártnál is jobban sikerült ez a felkészülési sorozat, amely során Székesfehérváron, Ajkán, Győrben, Szombathelyen és Miskolcon is jégre léptek.
Rengeteget adott a magyar jégkorong sportnak, hogy ilyen szintű mérkőzéseket el tudtunk vinni különböző helyszínekre. Ráadásul ezek a meccsek úgy zajlottak, úgy alakultak ahogy, hogy óriási élményt jelentettek mindenkinek. Ennek lesz a megkoronázása a Kanada elleni összecsapás, ami azért is fontos, mert nyilván egy csomó olyan ember fog kilátogatni, aki normál esetben nem követi a magyar jégkorongsportot. Bízom benne, hogy az egész turnéval, és a Kanada elleni meccsel sok új jégkorongszerető embert szerzünk, illetve szereztünk a sportágnak, akik szurkolóként vagy kis hokisként megjelennek majd a rendszerben.
Dönteni kell a keretszűkítésről
A kapitány azt is elárulta, hogy a szakmai stáb nehéz döntés előtt áll, hiszen szűkítenie kell a vb-keretet. A Kanada elleni meccs már a világbajnokság főpróbáját jelenti.
- Kanada ellen többé kevésbe abban az összeállításban fogunk kezdeni, amit a vb-re tervezünk. Még az szólhat ebbe bele, ha nagyon egymásnak esünk az edzői stábbal, és sok lesz a kérdőjel. Akkor ezeket a kérdőjeleket ki kell egyenesíteni. Minimálisan lesz egy teszt szaga is a keddi mérkőzésnek, talán valakiről éppen az alapján fogunk dönteni, hogy milyen játékot nyújtott Kanada ellen, de alapvetően az a terv, hogy az a vb főpróbája - zárta a kapitány.






