RETRO RÁDIÓ

A korábbi Chelsea-játékos otthagyta a futballt, katonának állt

ML
Szerző
ML
Létrehozva2025. 04. 27. 10:00

Tehetséges kapusként tartották számon, az áttörést azonban soha nem érkezett el neki. Nicolas Tié 24 éves korára leszámolt a focival és inkább katonának állt.

Nicolas Tié Franciaországban született és sokáig futballistának készült. 2017-ben a Chelsea akadémiája lecsapott rá, ahol először az U18-as csapatban kezdett el védeni. Két évvel később már az U23-asok között szerepelt, a felnőttek között azonban nem tudott debütálni. 2020-ban jobbnak látta, ha a portugál Guimaraesnél folytatja pályafutását, de ott is a tartalékok között jutott neki játéklehetőség. Tié bő másfél éve szabadúszó, most úgy döntött, végleg felhagy a futballal.

Nicolas Tié
Nicolas Tié futballistából katona lett Fotó: NurPhoto via AFP

Nicolas Tié katonának állt

Tié a Ouest France újságban beszélt arról, hogy nemrég csatlakozott a francia hadsereghez.

Elvesztettem a futball iránti érdeklődésemet. A tesztjeim jól sikerültek, így beválogattak a seregbe. Készen állok, minden nap emiatt edzettem. Mindig is kedveltem a katonai pályát, emiatt feltettem magamnak a kérdést: Miért ne csatlakoznék a seregbe?

- árulta el drasztikus döntésének okát Nicolas Tié.

A még mindig csak 24 éves férfi azt is hozzátette, a mostohaapja korábban az elefántcsontpartiak oldalán harcolt, ami szintén inspirálta őt arra, hogy belevágjon egy merően új fejezetbe az életében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.