
Sokkoló kritika, beszólt Szoboszlainak a Liverpool legendája
Jamie Carragher nem tagadja, amúgy sem nagy rajongója a magyar középpályásnak. Több gólt és gólpasszt várna el Szoboszlai Dominiktól.
A 2023-as szerződtetése után Szoboszlai Dominiknak felemásra sikerült az első angliai éve, de a jelenlegi szezonban nem győzik dicsérni a magyar középpályást. A Liverpoolnak is jobban fut a szekere, hiszen magabiztosan vezeti a Premier League tabelláját és az élen zárta a Bajnokok Ligája alapszakaszát is. Válogatott futballistánk a sokat emlegett, szorgalmas mezőnymunkája mellett 4 góllal és 5 gólpasszal is segítette Arne Slot vezetőedző csapatát – ezt a 30 tétmeccsen produkált mérleget azonban kevesli a sztárklub egyik legendája.

Az egész pályafutása során a Liverpoolt szolgált, egykori válogatott védő, Jamie Carragher azért aggódik, mert szerinte a góllövés terhe túlságosan is Mohamed Szalah vállait nyomja. Az idény végén lejáró szerződésű, 32 éves egyiptomi szélső persze nagyon is bírja ezt a strapát. Noha háromszor is volt már PL-gólkirály, a jelenlegi tán minden idők legeredményesebb szezonja lehet a részéről: 33 tétmérkőzésén már 25 gólnál és 17 gólpassznál tart. Ami a bajnokikat illeti, 23/21/13 a mérlege, miközben 2018-ban 32, 2019-ben 22, 2022-ben pedig 23 góllal nyerte el a címet. A Vörösök mezében 737-szer szerepelt, BL-győztes Carragher szerint azonban a csapatnak jó tenne, ha Szoboszlai és Luis Díaz is többször betalálna az ellenfelek kapujába.
– Szerintem Szalah az egyik legjobb Premier League-szezonját futja, eljuthat akár 30-35 gólig is. Úgy gondolom, ha ő nyáron távozik, többre lesz szükség két játékostól. Szoboszlai és Díaz sokat tesznek a csapatért, de
ha csak Szoboszlait nézzük, az ő posztján több gól és gólpassz kéne.
– nyilatkozta Carragher a Sky Sports szakkommentátoraként.
Nem rajong Szoboszlaiért
– Nem én vagyok Szoboszlai legnagyobb rajongója, de nagyszerű a fizikuma. A Liverpool 10-eseként beszélnek róla (a 8-as mezszámban, de irányító-támadó középpályásként játszik – a szerző), és állítólag remekül lő, mégis abból a pozícióból csak három gólt szerzett a bajnokságban – szólt Carragher kritikája, amely a kommentárok szerint sokkoló lehet a Liverpool-szurkolók számára. Főleg, miután Slot éppen a napokban hangoztatta, hogy szerinte Szoboszlait sokan alábecsülik.
Szoboszlai Dominikott 2023 nyarán 70 millió euróért (vásárolta ki a Liverpool a lipcsei szerződéséből. Azóta a magyar futballsztár 75 tétmeccsen 11 gólt szerzett és 9-et készített elő.







