RETRO RÁDIÓ

„Semmi másra nem vágyom, csak a békére” – Megszólalt a Nadal-verő ukrán katona

MM
Szerző
MM
Létrehozva2025. 02. 19. 15:30

A korábbi világranglista-13. Olekszandr Dolhopolov jobban fél a maradandó sérüléstől, mint a haláltól.

Közel három éve önkéntes katonaként védi Ukrajnát az oroszok elleni háborúban Olekszandr Dolhopolov. A világranglistán egykor 13. teniszező 2011-ben negyeddöntőig jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon (ez volt a legjobb eredménye a Grand Slam-tornákon), legyőzte például Rafael Nadalt. A 36 éves sportember most elmondta: mindennél jobban vágyik a békére.

Dolhopolov 2015-ben Nadal ellen nyert
Dolhopolov 2015-ben Nadal ellen nyert     Fotó: DPPI via AFP

– Alapvetően boldog vagyok, hogy védhetem a hazámat, de semmi másra nem vágyom, csak a békére – mondta az egyszer bundagyanúba keveredett ukrán exteniszező, aki jelenleg nem tervezi a jövőt, egyszerűen csak a túlélés a célja.

Mégsem a haláltól fél a leginkább:

– Őszintén szólva, jobban félek attól, hogy súlyosan megsérülök és rokkantként kell élnem. Ha választhatnék, inkább meghalnék – mondta.

Dolhopolov drónt irányít, egyszer életveszélyes helyzetbe is került felderítés közben: gránátokkal kezdték el lőni őket.

– Beugrottunk egy lövészárokba, a becsapódások egyre közelebb voltak és hevesen megráztak minket. Ha ekkora gránátok nyolc méternél közelebb robbannak, széttéphetik a belső szerveidet. Csak remélhettük, hogy ez nem történik meg, borzalmasan féltünk. Körülbelül húsz becsapódás után lett vége, utólag belegondolva őrület – idézte fel egy szörnyű emlékét Dohopolov, akit az eset után egy hétig kórházban kezeltek agyrázkódás, erős fej- és fülfájás miatt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.