tóth gabi
Elhunyt a magyar karate egyik legnagyobb alakja.
Életének 82. évében meghalt Gubicza Antal, a magyar karate ikonikus alakja - a tragikus hírt a a Magyar Karate Szakszövetség közölte.
Gubicza Antal 1943-ban, Tatán született. 14 évesen kezdett birkózni, 17 évesen ifjúsági válogatott kerettag, majd visszautasította a Budapesti Honvéd élsportolói karrierrel kecsegtető felkérését, helyette ugyanis inkább a tanári pályát választotta.
1972-ben lett birkózó szakedző, 1979-ben pedig az Árpád Gimnázium testnevelő tanára, ahol végül három évtizedet is eltöltött. 1968 és 1978 között a Tatabányai Bányász Sport Club vezetőedzője, valamint versenyzője volt - írja a kemma.hu.
1979-ben kezdett el foglalkozni a shotokan karatéval. Válogatott kerettagként 1988-ban a bagdadi világversenyen képviselte Magyarországot.
Gubicza Antaltól a szakszövetség mellett a Turul Harcművészeti Sport Egyesület is elbúcsúzott:
Nincsenek szavak, mellyel fájdalmunkat kifejezhetnénk. Mélyen tisztelt, szeretett mesterünk, tanárunk, Anti bácsink ma eltávozott közülünk hatalmas űrt hagyva maga után. Emlékét, tanításait, rendkívüli személyiségét sosem fogjuk elfelejteni. Hálásak vagyunk minden percért, amit velünk töltött!
Az angyalok vigyázzanak rád Mester! Oss
- írták.