TÜZELŐÁLLÁS

Szerző ML

Létrehozva: 2024.12.02. 15:15

Megint Sallai miatt áll a bál Törökországban, frappánsan üzent a kritikusoknak

A Galatasaray hazai pályán hullajtott pontokat a Eyüpspor ellen a török labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. Sallai Roland góllal intette csendre a kritikusait, az ellene elkövetett szabálytalanságok miatt viszont komoly felháborodás tört ki.

A Galatasaray múlt hét csütörtökön kissé csalódást keltő, 1-1-es döntetlent játszott az AZ Alkmaar ellen az Európa-liga csoportkörében. Vasárnap a bajnokságban szintén fontos összecsapás várt rá, a liga idei egyik legnagyobb meglepetéscsapatát, az Eyüpsport fogadta hazai pályán. Sallai Roland miután az El-keretébe nincs benevezve, ezért a bajnokságban rendszeresen végigjátssza az összecsapásait, most sem volt ez másképp. A 27 éves szélső több szempontból is kiemelt figyelmet kapott.

Sallai Roland
Sallai Roland központi téma lett Törökországban Fotó: Anadolu via AFP

Az 1-1-es első játékrész után Sallai a második félidő legelején egy gyönyörű kapáslövéssel juttatta vezetéshez a Galatasarayt. A magyar válogatott futballistának ez volt az első gólja a klubban, ezzel pedig csendre intette a kritikusait. A legélesebben a török futballszakértő, Levent Tüzemen bírálta, aki szerint Sallait hiba volt leigazolnia a Galatasaraynak, ráadásul a gólszerzésben sem jeleskedik.

Sallait aprították, mégsem szólt közbe a játékvezető

Az Eyüpspor a 71. percben kiegyenlített, ezzel végül egy pontot elhozott a címvédő otthonából. A játékvezető teljesítményét azonban élesen kritizálták. Sallaival szemben két olyan szabálytalanságot követtek el, amelyeket a bíró nem szankcionált, és ezek befolyásolták a meccs kimenetelét - vette észre a Magyar Nemzet.

A szenegáli Mame Thiam már a meccs első percében arcon ütötte Sallait, s ha nem is szándékosan tette, ezért sárga lap járt volna neki. Thiam az első félidő hajrájában ugyanígy odaütött az egyik hazai játékosnak, ezért már megkapta a sárga lapot. Ha ez a második sárgája, a Galata emberelőnybe került volna.

A meccs kimenetelét azonban még inkább befolyásolta az, hogy a vendégek vezető gólját a 13. percben szabálytalanság előzte meg, a francia Leo Dubois az oldalvonalnál hátulról kilökte a pályáról Sallait, így szerezte meg tőle a labdát, és indította a vendégek támadását. A bíró és a VAR ezúttal sem avatkozott közbe.

A Galatasaray legközelebb december 8-án, vasárnap a Sivasspor otthonába látogat. 13 lejátszott bajokijából a Galata 11-et megnyert, emellett kétszer ért el döntetlent, 35 pontjával továbbra is vezeti a tabellát.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek