RETRO RÁDIÓ

„Nagyon nagy tehetség" - Lipcsei Péter nem kertel a Fradi ifjú sztárjáról

Létrehozva2024. 11. 10. 14:00

A Ferencváros a Dinamo Kijev elleni siker után a hazai NB I-ben folytatja. Lipcsei Péter klublegenda szerint az Európa-ligában aratott diadal a magyar bajnokságban is segíthet.

Magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros Hamburgban, a labdarúgó Európa Liga csoportmérkőzésén, a Dinamo Kijev vendégeként. Nem kisebbíti a siker értékét, hogy egy ukrán játékos kiállításának köszönhetően, a Fradi nyolcvan percet emberelőnyben játszhatott. A 4-0-s győzelem egyben történelmi siker is, hiszen tétmeccsen eddig egyetlen magyar csapat sem tudott nyerni a Dinamo ellen. Ráadásul, amire mostanság szintén alig volt példa, öt magyar is játszott a fővárosi bajnokcsapatban. A találkozóról Lipcsei Péter volt sokszoros válogatott középpályást, a Fradi egyik legendáját kérdeztük. Lipcsei egyébként jelenleg a Ferencváros fiókcsapatának, a Soroksárnak a vezetőedzője.

Lipcsei Péter
Lipcsei Péter szerint szép sikert aratott a Fradi az EL-ben Fotó: Dömötör Csaba

Szép győzelmet aratott Hamburgban a csapat, de a sikert azért helyén kell kezelni, hiszen az ellenfél, kiállítás miatt, nyolcvan perc át emberhátrányban futballozott. Igaz, ennek ellenére, az első félidőben eleinte úgy tűnt, hogy a korai kiállítás eleinte inkább a Fradi játékosait zavarta meg, nehezen találták a játék ritmusát. Szerencsére a szünetben sikerült rendezni a sorokat, és a második félidőre mintha egy kicserélt csapat jött volna vissza

 - fogalmazott Lipcsei.

Lipcsei szerint Varga Barna briliáns gólja új irányt adott a meccsnek. 

- Ettől kezdve már nem volt kérdés, hogy ki fog nyerni - magyarázta Lipcsei -, a mieink már úgy futballoztak, ahogyan azt emberelőnyben tenni kell. És még a cserék is. Az újonc Kaján Norbert például érett teljesítménnyel mutatkozott be, a fiatal védő egyik előretörése kapufával, csaknem góllal végződött. A gól megkoronázása lett volna Kaján bejelentkezésének. Az egyik legfőbb feladatunk, hogy azok a tehetséges fiatalok, akik az első csapatnál még nem kerülnek be, nálunk, Soroksáron folyamatos játéklehetőséghez jussanak, fejlődjenek. Norbi nagyon nagy tehetség, szorgalmas, szép karrier előtt áll. Remélem, a jövőben még több lehetőséget fog kapni az első csapatban, s majd idővel stabilizálja a helyét. 

A csapatról pedig azzal zárta Lipcsei a véleményét, hogy az eddig szerzett hat pont mindenképpen reményt adhat arra, hogy sikerül továbbjutni ebből az igen erős csoportból. És egyben segítheti a Fradi bajnoki szereplését, önbizalommal megtöltve a játékosok igyekezetét. 

A bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros a papírforma szerint könnyű mérkőzésre számíthat a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában, hiszen a sereghajtó Kecskeméthez látogat (vasárnap, 18 óra, tv: M4 Sport). A bajnokságban kisebb hullámvölgybe került a Fradi, a legutóbbi két fordulóban egyaránt meglepő döntetlent játszott, előbb az újonc Győrrel, majd a hosszú hetek óta kiábrándítóan játszó Debrecennel. Ilyen előzmények után Kecskeméten sem mehet biztosra, ugyanakkor a 12 meccsen mindössze öt pontot szerző házigazda elleni botlás talán az előző két körben látottnál is nagyobb szenzációnak számítana. A mérkőzés pikantériáját az adja, hogy a kecskeméti együttest az FTC korábbi klasszisa, Gera Zoltán irányítja, aki október közepén vette át a csapatot. Eddig ő sem tudta kihúzni a gödörből az együttest, mely legutóbb 6-1-re kapott ki Székesfehérváron.

A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat

A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában.  Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.