tóth gabi
Eddig is sok probléma merült fel az olimpia kapcsán, de ezzel talán senki sem számolt. Nyjah Huston gördeszkázó arról számolt be, hogy a bronzmedálja egy hét után máris borzasztó állapotban van. Aztán Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is ezzel trollkodott.
Az idei olimpia nem mentes a botrányoktól, a leginkább a Szajna szennyezettsége, az olimpia falu felszereltsége, és az ételminőségek/mennyiségek kapcsán érkeztek kritikák. Arra viszont kevesen számítottak, hogy még az érmekkel is gond adódik. Erre először a gördeszkás, Nyjah Huston világított rá.
Az amerikai sportoló egy hete bronzérmet szerzett a versenyszámában. Az azóta már otthon pihenő, 29 éves férfi közösségi-oldalán mutatta meg a medálját a jelenlegi állapotában, a minőségromlás sokkoló.
„Az érmek remekül néznek ki, amikor még vadonat újak. Aztán ahogy érintkezett a bőrömmel és valamennyi izzadtsággal, valamint miután hagyod a barátaidnak, hogy viseljék a hétvégén, leromlik. Úgy tűnik, hogy a minősége közel sem olyan kiváló, mint amire gondolnátok. Nézzétek meg, nagyon megviselt. Az eleje már elkezdett egy kicsit letörni, én azt gondolom, hogy az olimpiai érmek minőségének javulniuk kellene egy kicsit” – mondta Nyjah Huston.
(Az érmet a 15. másodperctől mutatja)
A 10 kilométeres nyílt vízi úszásban aranyérmet szerző Rasovszky Kristófnak és a bronzérmes Betlehem Dávidnak is volt véleménye a medálokról.
„Akkor nem az enyém luftos?” – kérdezte Rasovszkytól Betlehem Dávid. „Nem, az enyémen is ott van” – válaszolta vissza Rasovszky.
Akkor mindegyik hibás. A nyílt vizeseknek ez van.
A francia szervezők a fenntarthatóság és a költséghatékonyság nevében több megosztó döntést hoztak (légkondimentesség az olimpiai falu szobáiban), a kifakuló érmek pedig újabb támadáshullámot indíthat el velük szemben.