RETRO RÁDIÓ

„Nem is lehetnék ennél boldogabb" – Major Veronika végig bízott az olimpiai sikerben

HWK
Szerző
HWK
Létrehozva2024. 08. 03. 11:10

Újabb medált szerzett a magyar csapat a párizsi olimpián. Major Veronika bronzérmet szerzett, és elárulta, meg sem fordult a fejében, hogy ez nem sikerülhet neki.

Major Veronika bronzérmet nyert a női sportpisztolyosok szombati fináléjában a párizsi olimpián Chateauroux-ban. A keszthelyi sportlövő a pénteki alapversenyből olimpiai csúcsbeállítással első helyen jutott döntőbe, majd a szombati fináléban ismét fantasztikusan teljesített és 31 ponttal szerezte meg a harmadik helyet.

MAJOR Veronika
Major Veronika harmadik lett Párizsban Fotó: Czeglédi Zsolt

Abszolút elégedett vagyok, nem is lehetnék ennél boldogabb, azért jöttem, hogy érmet nyerjek, ezt a végletekig hajtottam magamban, és sikerült. Végig kellett versenyeznem a szezont a kijutásért, de ez az előnyömre vált, éreztem, hogy ennek lesz eredménye a kezemben. Egyszer sem volt bennem, hogy ez nem sikerülhet nekem, csak az, hogy meg tudom csinálni

– értékelt Major Veronika.

A keszthelyiek büszkesége húsz év után, Igaly Diána (skeet) athéni aranyát követően nyert olimpiai érmet magyar sportlövőként, egyúttal a párizsi magyar csapat hatodik dobogós helyét szerezte meg.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.