RETRO RÁDIÓ

„Szó sincs önelégültségről!” - őszintén értékelt a magyar sikeredző

Létrehozva2023. 12. 19. 11:10

Nem lehet komoly panasz a Diósgyőr labdarúgó-csapatára, amely újoncként szerepel az NB I-ben. Kuznyecov Szergej vezetőedző szerint némi erősítésre szüksége lesz a csapatnak.

A hetedik helyen telel a labdarúgó NB I egyik újonca, a Diósgyőr. Kuznyecov Szergej, a DVTK vezetőedzője érdeklődésünkre elmondta, többnyire elégedett játékosai szereplésével, ugyanakkor kiemelte, hogy a szurkolók buzdításukkal nagyban segítették a csapat jó teljesítményét.

Kuznyecov Szergej
Kuznyecov Szergej a szurkolóknak is köszönetet mondott / Fotó: Kovacs Peter

A feljutást követően a klub vezetői azt a célt tűzték ki, hogy stabil, ütőképes csapat legyen a DVTK – fogalmazott a 41 éves tréner. - Ezt hellyel-közzel sikerült elérni, ám szó sincs önelégültségről, hiszen az a cél, hogy az együttes a tavasszal még inkább meghatározó szerepet játsszon a magyar labdarúgásban.

Természetesen ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a Diósgyőr 28 gólt kapott, és ennél többször csak három csapat, a Kecskemét, az Újpest és a ZTE kapitulált. Kuznyecov azt is elárulta, mire van szükség az előrelépéshez.

Némi erősítés és kemény, sérülésmentes téli felkészülés kell ahhoz, hogy feljebb lépjünk a tabellán. Néhány hiányposztra szeretnénk új embereket találni. A labdarúgók most a megérdemelt pihenőjüket töltik, miközben a szakmai stáb tagjai elemeznek, értékelnek és szorgalmasan játékosokat néznek. De ez így normális

Kuznyecov arról is beszélt, hogy az ősz folyamán akadt egy-két gyengébben teljesítő ember, akiktől egyelőre nem válnak meg, lehetőséget adnak nekik a felzárkózásra, s teljesítményüket is majd csak a felkészülés után elemzik.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani a lelkes szurkolóinknak, akik hűségükkel, kitartásukkal többnyire még idegenben is nagy segítséget jelentettek a csapat számára – zárta a tréner.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.