RETRO RÁDIÓ

Szakad a cérna, Szoboszlai egyre ingerültebb a klubváltása kapcsán

ml
Szerző
ml
Létrehozva2023. 05. 22. 15:00

Szoboszlai Dominik átigazolása már a nemzetközi sajtót is érdekli, a 22 éves középpályás azonban egyre ingerültebb a pletykák miatt, és már nem igazán szeretne válaszolni ezekre a kérdésekre.

Szoboszlai Dominik folytatta az idei pazar formáját, és kulcsszerepet vállalt a Bayern München legyőzésében. A 22 éves középpályás az egész találkozón jól játszott, a 86. percben ráadásul eredményes volt, ő állította be a 3-1-es végeredményt. A lefújást követően a jövőjéről kérdezték a fiatal focistát, aki azonban nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre.

 

Következő kérdés

 – mondta a Sky Sports riporterének Szoboszlai Dominik. Édesapja, Szoboszlai Zsolt szintén nem akart sok konkrétumot mondani, ő 50-50 százalékot adott mind a váltásra, mind pedig a maradásra. A 30-szoros válogatott korábban elmondta, hogy mindenképpen a Bajnokok Ligájában szeretne játszani, így a BL-küszöbén álló Newcastle United reális opciónak tűnik. A szarkáknak lenne kerete a 70 millió eurós (26 milliárd forint) kivásárlási árat kifizetni, a tehetséges játékosnak pedig évi 10 millió fontos (4,2 milliárd forint) fizetést biztosítana.

A Bayern elleni győzelmével viszont a Leipzig kvalifikálta magát a BL-főtáblájára, így Szoboszlait nem feltétlenül sürgeti a váltás. Szerződése jelenleg 2026. június 30-ig szól az energiaitalos csapatnál.

Két mérkőzést még biztosan játszik a Leipzignál Szoboszlai, május 27-én, szombaton a Schalke ellen játssza idei utolsó Bundesligás mérkőzését, ezt követően pedig június 3-án, a Franfurt ellen mérkőzik meg a Német Kupa döntőjében.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.