"Hazamentem, és sírtam" - Kásás Tamás őszintén beszélt élete csalódásáról

Hat évet játszottam Nápolyban, és úgy gondoltam, soha nem fogok eljönni, ott fogok megöregedni. Annyira szerettem a közeget, a várost. Az utolsó évben nem játszottam jól, sok lelki bajom volt, ebből fakadóan többször fizikálisan is megbetegedtem. Szívritmuszavar például, abban az évben minden összejött. Utólag megtudtam, hogy az idősebb nápolyi játékosok szóltak az edzőnek, hogy Tamásnak váltania kéne, mert nem igazán önmaga, és egy csapatváltás, környezetváltozás biztos jót tenne. Később megtudtam egy nápolyi barátomtól, hogy az idősebb nápolyi sztárok féltékenyek voltak, mert többet kerestem, mint ők, de nem úgy teljesítettem, ahogy kellett volna. Aztán eltelt három hét és hívtak vissza, viszont akkor már úgy döntöttem, hazajövök.

Így kellett lennie. Korrekt vagy nem volt korrekt, teljesen igazuk volt a veterán csapattársaknak, mert nem játszottam jól magamhoz képest. Azt gondoltam, ettől még nyerhetünk, és nem számítottam rá, hogy elküldenek, nagyon nagy pofon volt, hazamentem, és sírtam, mert annyira szerettem Nápolyt, annyira szerettem ott élni.