RETRO RÁDIÓ

Agyonfizetett csődtömeg lett Ronaldo, eltiltják a focitól

MM
Szerző
MM
Létrehozva2023. 01. 27. 17:30

Csúnyán ráfizethet a pénzéhségére az ötszörös aranylabdás portugál futballsztár. Gyülekeznek fölötte a viharfelhők. A pályán is árnyéka régi önmagának.

Mikor kezdenek el aggódni évi 200 millió eurós (78 milliárd forint) befektetésükért a szaúdiak? A fejedelmien megfizetett Cristiano Ronaldo a második tétmeccsén is csődöt mondott az al-Nasszr csapatában. Sőt, miután az első bajnokit még legalább megnyerte rijádi klubja, a helyi Szuperkupa elődöntőjében már kikapott (1-3) az al-Ittihadtól.

Másodszor is csütörtököt mondott Ronaldo
Másodszor is csütörtököt mondott Ronaldo   Fotó: AFP

Nem elég, hogy Ronaldo újra se gólt, se gólpasszt nem jegyzett, a beszámolók szerint egyetlen helyzete volt (azt is elpuskázta), és "idegen testként" mozgott a csapatban. Edzője, Rudi Garcia a meccs után a nyakába is varrta a vereséget:

– Az egyik fordulópont az volt, amikor Cristiano az első félidőben elrontotta a lehetőségét.

A 37 éves veterán december 30-án írt alá két évre a szaúdiakhoz, miután a Manchester United november végén szerződést bontott vele botrányos viselkedése miatt. Egy korábbi angliai eltiltás miatt a bemutatkozására vasárnapig kellett várni, a csütörtöki volt a második tétmérkőzése új állomáshelyén. Ugyanakkor máris újabb, ezúttal legalább (!) egyhónapos kényszerpihenő fenyegeti. 

A mérlege meghamisítása miatt óriási bajba került Juventustól már másfél éve eljött, de máig 19,6 millió eurót (7,6 milliárd forint) követel az olasz sztárklubtól.

Igen ám, de éppen az a Juve elleni vádpontok egyike, hogy a koronavírus-járvány idején papíron megkurtította ugyan a játékosai fizetését, de fű alatt megállapodtak a felek, hogy – feketén – megkapják a különbözetet. Olasz sajtóhírek szerint az erről szóló papírt csak a klubvezetők írták alá, a titkos machinációban több akkori játékostársához hasonlóan szintén sáros Ronaldo nem; a márciusi tárgyaláson ennek a megítélésén múlhat, hogy megússza-e a hosszú eltiltást.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.