Létrehozva: 2022.07.07.

Újra tanult írni és olvasni a Maradona csúcsát megdöntő magyar dekakirály

A napokban ünnepelte hatvanadik születésnapját Polonkai Zoltán, a fejelő- és dekázókirály. Túl egy súlyos agyvérzésen, szerencsére ma már jól van.

Szerző Burkovits Ferenc

Egykoron hatvan-hetvenezer ember tapsolt neki a Népstadionban. Mindig hozta magát. A válogatott mérkőzések szünetében fejelgetett, dekázgatott. Édesapja ajánlotta őt az MLSZ és a stadion akkori vezetőinek, és amikor megnézték, mit tud, azonnal igent mondtak a fellépésére. Először 1983 szeptemberében, a nyugatnémetek elleni válogatott meccsen tapsolhatott hetvenezer szurkoló a tudásának. Aztán jöttek a további meccsek, anno még Ronaldinho is gratulált neki a brazil válogatott budapesti fellépése után.

Ma már nincs fellépés, két éve, 2020. február másodikán Polonkai Zoltán arra ébredt, hogy zsibbad a bal lába. Egyedül volt otthon szolnoki lakásán, s éppen jó barátja, Borbély Zoltán hívta telefonon. Elmondta neki, mi történt, ő pedig ellentmondást nem tűrően, rögtön mondta, azonnal kórházba kell mennie. Ment is, saját lábán a szolnoki Hetényi Géza Kórházba.

Polonkai Zoltán
Polonkai Zoltán Fotó: Bors

"Amíg élek, hálás leszek Borbély Zolinak, no és a kórház orvosainak meg ápolóinak, hiszen a szó szoros értelemben megmentették az életemet - emlékezett a Borsnak a dekakirály. - Ma már szerencsére jól vagyok, újra kellett tanulnom írni-olvasni és járni. Megúsztam a tolószéket, és ma már csak néha vannak jelei annak, hogy min mentem keresztül."

Még a Népstadionból származó barátság köti össze a labdazsonglőrt régi ászokkal, így Törőcsik Andrással, Détári Lajossal és Kiprich Józseffel, akik amikor meghallották, mi történt, minden áldott nap telefonáltak, és biztosították, hogy számíthat rájuk. Ez is, az emlékek ápolása is nagyban segítette a gyógyulását. Egyébként huszonkét éve elvált, három gyereke van, két fiú és egy lány. A fiúk 18 és 15 évesek, a lány pedig 33 éves. Lézertechnikával készített egyedi ajándéktárgyak gyártásával keresi meg a mindennapi betevőt, s a nehéz napokon is az álmai segítik túl, visszaröpítik abba az időbe, amikor a család mellett a Népstadion és a labda jelentette számára a boldogságot.

Megdöntötte Maradona rekordját

- 1983-ban Rózsa György Leg-leg-leg című műsorában 7007-et dekáztam fejjel, amivel megdöntöttem az argentin futballsztár, Diego Maradona Guinness-világcsúcsát – mesélte lapunknak Polonkai. - Nem volt szándékos, csak később tudtuk meg, hogy Maradona korábban kereken hétezret dekázott. Amúgy 12100 volt a rekordom, de az nem volt hivatalos. Amikor Pelé 1992-ben Magyarországon járt, látott engem dekázni egy öregfiúk meccs szünetében. Gratulált, és egy aláírt labdát kaptam tőle.

Szerző Burkovits Ferenc

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát