RETRO RÁDIÓ

Harminchat év után derült ki a titok, ezt rontotta el Mezey György Mexikóban

Rácz László
Burkovits Ferenc
Szerző
Burkovits Ferenc
Létrehozva2022. 06. 02. 07:00
Frissítve2022. 06. 02. 07:45

Napra pontosan 36 éve játszották a magyar futball történetének egyik legnyomasztóbb meccsét.

Nagy reményekkel várta a magyar válogatott az 1986-os világbajnokságot, de gyorsan véget értek az álmok. Az első meccsen a szovjet csapat már a negyedik percben 2-0-ra vezetett, és végül 6-0-ra győzött. A rivális alakulat hátvédje, Rácz László a Borsnak elmondta, több góllal is nyerhettek volna.

"Egyrészt nagyon örültem a győzelemnek, de a magyar szurkolókat sajnáltam, mert minimum az elődöntőbe várták a csapatot - mondta Rácz. - Hat gólt rúgtunk, de több is lehetett volna. Tudtam, hogy ebből a traumából nehéz lesz felállni, nem is sikerült a magyar csapatnak. Pedig az a Mezey-féle alakulat nagyon jó volt, azóta sem láttam olyan kiváló magyar válogatottat."

Az előzményekhez hozzá tartozik, hogy egy hónappal a vb-rajt előtt a Dinamo Kijev megnyerte a KEK-et. Pár nappal a győzelem után a csapat edzőjét, Valerij Lobanovszkijt nevezték ki a szovjet válogatott élére, és az addigi szövetségi kapitányt, Eduard Malofejevet kirúgták.

"Májusban bementünk a szövetséghez, és kértük, váltsák le Malofejevet, mert csak négy kijevivel számol a vb-n. Habozás nélkül kirúgták, és 20 nappal a vb-rajt előtt kinevezték Lobanovszkijt, aki 12 kijevit vitt ki Mexikóba. A vb-ig nem játszottunk edzőmeccset, senki sem tudta, mire számíthat tőlünk. Mezey György a Malofejev-féle szovjet csapatra készült, mi viszont teljesen mást játszottunk, megleptük a magyarokat. Nagyon jó passzban voltunk."

Salllai Sándor és Rácz László
Fotó: MTI

Rácz szerint az is hozzájárult az elsöprő szovjet sikerhez, hogy a magyar csapat minden egyes nap hőségben edzett, és a rajtra elkészült az erejével.

A mexikói vb-n délben és 16 órakor rendezték a meccseket. Mezey ezért délben, rekkenő hőségben, edzette a magyarokat, azt hitte, a rajtig hozzászoknak a hőséghez, és ez nagy hiba volt. 

Nem lehet megszokni a meleget, képtelenség felkészülni a 40 fokos forróságra. Mi például reggel hatkor és késő este edzettünk, kíméltük magunkat."

Rácz cáfolta, hogy az akkori viszonyok miatt a magyar csapatnak veszítenie kellett a szovjetek ellen.

"Mi is hallottuk a pletykát, hogy a magyarok nem nyerhettek, de ez baromság. Tiszta meccset játszottunk."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.