RETRO RÁDIÓ

Súlyos büntetés, két évre eltiltották a magyar sztársportolót

Sidi Péter súlyos büntetést kapott
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 21. 16:30

Sidi Péter a márciusi indiai világkupán jogosulatlanul bement a később pozitív doppingmintát szolgáltató Péni István szobájába.

A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) elnöksége hétfőn, másodfokon két évre tiltotta el Sidi Pétert, amiért a márciusi indiai világkupán jogosulatlanul bement a később pozitív doppingmintát szolgáltató Péni István szobájába.

Sidi Péter súlyos büntetést kapott Fotó: Nemzeti Sport

Nagy György, az MSSZ elnöke az elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatón bemutatta azt a felvételt, amelyen látható, ahogy a komáromi világ- és Európa-bajnok puskás belépett csapattársa szobájába, majd közel 45 perc után elhagyta azt.

„A mai napon az elnökség az én javaslatomra az elsőfokú egyéves eltiltást két évre módosította” – mondta a sportvezető. Hozzátette, a szövetség nem tudja bizonyítani azt, hogy Sidi manipulált Péni vitaminjával, és vádaskodni sem akar, a büntetést csak a jogtalan behatolás miatt szabták ki rá.

Péni Istvánt viszont a pozitív doppingminta ellenére a nemzetközi szövetség közvetlenül a májusi, eszéki Európa-bajnokság előtt felmentette, miután illetékes testülete arra a megállapításra jutott, hogy ártatlan a szóban forgó doppingügyben, vele szemben szabotázs történt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.