Brüsszel szervezni és nem megállítani akarja a migrációt!

POLITIK

Messi átigazolásának még a Real Madridnál is örülnének

Nyáron minden idők egyik legnagyobb átigazolását hajthatják végre a nemzetközi futballban. Lionel Messi távozhat Barcelonából.

Sajtóhírek szerint hivatalos ajánlatot kapott a francia PSG csapatától az FC Barcelona hatszoros aranylabdás labdarúgója, Lionel Messi. A Paris Saint-Germain tehát komolyan gondolja, hogy az argentin világklasszissal erősítene.

Lionel Messi a PSG csapatához kerülhet (Fotó: AFP)

A francia bajnok klub kettő plusz egy éves szerződést kínál az argentin játékosnak, aki június 24-én 34 éves lesz. A hírről a TNT Sports Brasil újságírója, Marcelo Bechler számolt be többek között a spanyol Cadena Ser rádióadónak nyilatkozva. Bechler jólinformált újságírónak számít, 2017-ben például az elsők között tudósított Neymar Barcelonából Párizsba igazolásáról.

Most azt mondta: a PSG katari tulajdonosai nagyon bíznak abban, hogy Messi a Szajna partjára költözik. Egyrészt a saját „projektjüket” versenyképesebbnek tartják, mint a Barcelonáét, másrészt amit az anyagiak terén kínálnak, az más klubok számára elérhetetlen.

Az argentin támadó szerződése az idény végén lejár a katalán fővárosban, utána szabadon távozhat. Spanyol médiainformációk szerint a Barca még nem nyújtotta be Messinek a szerződéshosszabbítási ajánlatát, ami azért is meglepő, mert az egyesület régi-új elnöke, Joan Laporta többször is úgy nyilatkozott, hogy meg van győződve a világklasszis játékos maradásáról.

Messi átigazolása annyiban a Barca nagy riválisát, a Real Madridot is érinti, hogy a PSG kénytelen lenne megválni Kylian Mbappétól, hogy csökkentse a csapat bérkeretét. Messi ugyanis 71 millió eurót keresne Párizsban, és Mbappé pénzével együtt már túl sok lenne. Így a Real Madrid is nyerne a Messi-PSG „házassággal”, hiszen megszerezné napjaink egyik legjobb csatárát, a francia világbajnok klasszis – írja az AS. Mbappénak csak 2022-ben jár le a szerződése, és egyelőre nem tárgyaltak vele a hosszabbításról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Messi óriási csalódást okozott Zidane-nak

origo.hu

Átlátszó felsőben, bőr miniszoknyában a gyönyörű Palvin Barbara - fotó

borsonline.hu

Elviselhetetlen a fájdalma a megvakított kemecsei édesanyának, újra gyászol

vg.hu

Leállt a győri Audi-gyár, az egész Volkswagen csoport bajba került

ripost.hu

„A karrierjébe kerülhet...” – durva figyelmeztetést kapott Marics Peti

magyarnemzet.hu

Ütötték-rúgták egymást az utasok az 1-es villamoson + videó

origo.hu

Előrehajolva mutatta a kamerába hatalmas melleit Sofía Vergara - képek

mindmegette.hu

Megvannak a dobogósok: közülük kerül ki A Konyhafőnök idei győztese!

ripost.hu

Dopeman a Kőgazdag Fiatalokról: fapados parasztok

ripost.hu

Használd ki a jó időt, brutális, hogy mi közelít felénk

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Nem érzek javulást" - mindent megpróbál, gyógyíthatatlan betegséggel küzd Fazekas László

TÜZELŐÁLLÁS

Lewis Hamiltonnak elege lett, keményen beleállt a csapattársába

TÜZELŐÁLLÁS

"Szigorúan fogják őket" - A Liu testvérek kollégiumban laknak, megszenvedik a különbségeket Kínában

TÜZELŐÁLLÁS

Kiborult Michael Schumacher fia: szörnyű hírt kapott, drasztikus döntést hozott

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási félreértés, azonnal reagáltak a Liu testvérek Kínában