Létrehozva: 2021.04.14.

Kemény Dénes a vakcinákról beszélt, ezt gondolja a fiatalok oltásáról

A legendás pólókapitány reklámarca lett a koronavírus elleni oltásnak.

7-8 millió beoltott, védett magyar állampolgárt tervez a kormány júniusra, ez szükséges ahhoz, hogy szabadabb legyen a nyarunk. Ehhez azonban még több ember kell, aki regisztrál az oltásra. A kampány egyik népszerűsítője Dr. Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatottal három olimpiai bajnoki címet szerző sikerkapitány.

„Számomra állatorvosként egyértelmű, hogy a védőoltás jelent megoldást, benne van a nevében: védőoltás! A készítők egy filmet vettek fel felem, ez lesz majd látható a csatornákon. 7-8 millió beoltott már kellő védettséget jelenthet. Ezért is fontos, hogy mindenki oltassa be magát. Talán érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy az összes 14 évesnél idősebb fiatal is kapja meg az oltást.”

Kemény Dénes támogatja a védőoltásokat (Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport)

Kemény Dénes szerint az idősek védelmében is meghatározó, ha a fiatalok megkapják a vakcinát.

„A Pfizer már dokumentálta, hogy a vakcinája alkalmas lesz a 14-18 évesek számára. Egyrészt őket is jobban védi a fertőzéstől, de ennél is fontosabb, hogy kevésbé tudják majd fertőzni az idősebbeket. Oltás nélkül ennek a kockázata fennáll.”

A sportlegenda az is elárulta, őt milyen vakcinával oltották, és milyen tünetekkel vészelte át a kritikus órákat.

„Én nyugati vakcinát kaptam, a Pfizert. Az első után nem éreztem semmit, a másodikat követően voltak apróbb problémáim. Három-négy órás izomfájdalomról beszélek, szóval ennyivel megúsztam. A családom többi tagja orosz vakcinát kapott, senkinél sem jelentkeztek komolyabb tünetek.”

A teljes interjút a Metropol napilap szerdai számában és a www.metropol.hu internetes oldalon olvashatod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó