RETRO RÁDIÓ

Gyászol Nagy László, óriási veszteség érte a magyar kézilabdát

Meghalt kisfiával együtt az édesanya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 26. 11:00

Az MKSZ tavaly a legmagasabb kitüntetését, a Török Bódog Életműdíjat adományozta Andorka Sándornak.

Hetvenöt éves korában elhunyt Andorka Sándor korábbi kézilabda-játékvezető, sportdiplomata. Nagy László, a válogatott korábbi játékosa az Instagram-oldalán búcsúzott a kiváló sportvezetőtől.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Laszlo Nagy (@laszlonagy19) által megosztott bejegyzés

Andorkát a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb hatású játékvezetőjének tartják, aki később az MKSZ nemzetközi bizottságának elnöke volt, az európai szövetség (EHF) versenybizottságának tagjaként a játékvezetésért felelt, egyúttal a nemzetközi szövetség (IHF) játékvezetői testületének is tagja volt. Ezt követően az EHF versenybizottságában a klubversenyeket felügyelte, emellett az IHF lektoraként is tevékenykedett.

Aktívan részt vett a játékvezetők képzésében, delegátusként pedig rendszeresen jelen volt az európai kupamérkőzéseken, továbbá két olimpián, nyolc felnőtt világbajnokságon és 14 Európa-bajnokságon.

Az utóbbi években az MKSZ nemzetközi bizottságának elnökeként, a válogatottak csapatvezetőjeként sokat dolgozott a magyar kézilabdázás sportdiplomáciai sikereiért a világversenyeken és a mindennapokban egyaránt, csakúgy, mint korábbi nemzetközi megbízatásai során.

Az európai szövetségtől 2011-ben megkapta az EHF Special Awardot, az MKSZ pedig tavaly a legmagasabb kitüntetését, a Török Bódog Életműdíjat adományozta neki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.