Létrehozva: 2021.01.07.

Fura pletyka terjed: Senna 27 éves trükkjét másolja Hamilton?

Milliárdokat érhet az F1 világbajnoki címvédőjének, ha ugyanúgy tesz, mint legendás példaképe.

A hónapok óta tartó szerződéshosszabbítási tárgyalásai során példaképe, Ayrton Senna 1993-as módszerét követheti Lewis Hamilton – számolt be a színfalak mögött állítólag régóta terjedő pletykáról a német Sport1 hírportál.

Senna 1993-ban, Doningtonban
Fotó: AFP

A háromszoros világbajnok brazil autóversenyző akkor addig-addig húzta a megbeszéléseket, míg el nem kezdődött a Forma–1 következő szezonja. A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis így kényszerhelyzetbe került, és végül rábólintott sztárja egymillió dolláros követelésére – nagydíjanként. Senna így a 16 futam során összesen 16 millió dollárt kaszált, noha eredetileg a 14 milliós igényére mondtak nemet.

Hamilton esetében most futamonként kétmillió eurós (712 millió forint) tételről szól a fáma. Az idei 23 versenyhétvégével számítva így összesen 46 millió eurót (16,5 milliárd forint) kereshetne a hétszeres vb-győztes. Ez – miként anno Sennánál – több lenne annál az összegnél, amit a brit sztár az egész évre kér a Mercedestől (ez sajtóhírek szerint 50 millió dollár, ami mintegy 40 millió euró).

Hamilton hétszeres vb-győztesként nyeregben van, de könnyen túlfeszítheti a húrt
Fotó: AFP

Hamiltonnak egyébként sajtóhírek szerint további követelései is vannak. Például az elektromos technológia felé akarja terelni a multinacionális anyavállalatot, a Daimlert; tíz százalék részesedést vár a csapat újabb vb-címe esetén; és ajándékba kérne egyet a limitált példányszámú, mintegy egymilliórd forintot kóstáló AMG One hipersportautók 275 darabos szériájából.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Mercedes-AMG Project ONE (@projectone_amg) által megosztott bejegyzés

Mindezek hallatán Toto Wolff csapatfőnök már készül is a B tervvel: eszerint a tárgyalások zátonyra futása esetén a 22 éves George Russel ülhet Hamilton helyére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián