5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Áll a bál az NB I-ben: egymást vádolja a kirúgott edző és az igazgató

Miriuta László; Miriuta, Vasile
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 10. 18. 19:00

Miriuta román lapnak nyilatkozva pakolt ki, de nem késett Révész kőkemény válasza sem. Folytatása következik?

Múlt kedden bontott szerződést Vasile Miriuta vezetőedzővel az NB I-ben hatodik Kisvárda vezetősége. A játékosként a magyar válogatottban is szerepelt, román származású szakember a romániai Digi Sportnak nyilatkozva vádolta meg Révész Attila sportigazgatót, mire a klubvezető a magyar Digi Sport Reggeli start című műsorában adott csattanós választ.

Miriuta visszalőtt Kisvárdára, volt főnöke szerint jobban tenné, ha hallgatna
Fotó: MTI

 

Miriuta szerint Révész az Újpest elleni meccsük (2-0) szünetében az öltözőben veszekedett egy játékossal.

„Megkértem, hogy hagyja el az öltözőt, mert ott rajtam, a stábtagokon és a játékosokon kívül senki nem tartózkodhat. Annyit mondott, hogy 'Jó', de ezután már csak e-mailen kommunikáltunk. Az utolsó meccsemen egy testőrt rakattam az öltözőhöz, és megmondtam neki, hogy még az anyámat se engedje be! Másnap aztán hívtak, hogy nem folytathatom a munkámat”

- mondta többek között Miriuta, mire Révész úgy válaszolt, hogy mindebből egy szó sem igaz.

Elmondása szerint valóban bement az öltözőbe, de csak Gosztonyi sérüléséről érdeklődött, miközben „úgy telefonáltak bent a játékosok, mintha kártyapartin lennének”.

 

„Nem tudom, miért kell ilyen butaságokat mondani, de az ő szíve joga, ugyanakkor az ő szegénységi bizonyítványát állítja ki. Én tartom magam ahhoz a megállapodáshoz, amivel elváltunk, mert azért ez nem így indult. Zárójelben teszem hozzá, hogy

az igazi okokat nem fogom elmondani. Sokkal súlyosabb, sokkal etikátlanabb és a klubunk számára nagy kárt okozó cselekedetet tett, amit nem tudtunk tolerálni.

A szerződésében egyértelműen benne volt és ennek alapján a felmondása teljesen indokolt volt, sőt, sokkal súlyosabb attól, minthogy felmondjunk. Nem teregetem ki, ezt azért engedem meg magamnak, mert ő is egy olyan utat választott, amely nem volt indokolt. Ha később azt gondolja, akkor a bizonyítékokat, illetve azt, amit csinált, el tudom mondani”

- mondta Révész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.