RETRO RÁDIÓ

Vicc az egész UEFA, eljárás indul a kispestiek ellen

Vicc az egész UEFA, eljárás indul a kispestiek ellen
mv
Szerző
mv
Létrehozva2019. 08. 06. 14:50

Nem csak elutasították a Honvéd fellebbezését, eljárást indítanak a magyar labdarúgócsapat ellen.

Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa klubja keddi sajtótájékoztatóján szánalmasnak nevezte az UEFA hozzáállását, miután kiderült, bár az óvást nem hagyták helyben, a kispestiek ellen eljárás indul a magyar szurkolók állítólagos rasszista megnyilvánulásai miatt.

Mendelényi szerint megengedhetetlen, hogy ma ilyen előfordulhat.

"Ellenünk indítanak eljárást. Ez szánalmas. Látszik, hogy zavarunk, az üzenet, hogy hagyjuk abba ezt a zavarást. Ez rendkívül cinikus. Megengedhetetlen, hogy ilyen előfordulhat ma egy európai futballpályán, még akkor is, ha Európának a keleti részén."

A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.

A román csapatnak 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.