RETRO RÁDIÓ

Kibeszélték, ilyen a magyar válogatott amerikai sztárja

Kibeszélték, ilyen a magyar válogatott amerikai sztárja
mv
Szerző
mv
Létrehozva2019. 07. 01. 10:21

Turner Yvonne pazar teljesítményt nyújt a magyar válogatottban a nõi kosárlabda Európa-bajnokságon.

Iványi Dalma szövetségi edző szerint a felkészülés kezdete óta a tokiói olimpia lebeg a szeme előtt a magyar válogatottnak, amely csoportgyőztesként bejutott a negyeddöntőbe a női kosárlabda Eb-n.

"Az Eb előtt sokat beszélgettünk a csapattal, ki kellett mondani célokat, és akkor mindenki azt mondta, hogy szeretné megszerezni az olimpiai kvalifikációt érő első hat hely valamelyikét. Ez az álom azóta is változatlan."

Yvonne Turnerről szólva a 2014-ben visszavonult Iványi elmondta: a honosított nebraskai kosaras évek óta Magyarországon játszik, ismeri a közeget, ezért könnyen beilleszkedett úgy is, hogy később csatlakozott a többiekhez. Turner az olaszok ellen tíz, a szlovének ellen 23 ponttal járult hozzá a sikerhez.

"A novemberi Eb-selejtezőn nem játszott, de akkor is velünk edzett, és ez is sokat számít. Van egy nagyon jó alapszemélyisége,

mosolygós, nyitott és pozitív, és ahhoz képest, hogy amerikai kosaras, kiváló csapatember is.

Tudja, hogy mikor kell keresni az egyéni megoldásokat, és mikor kell kiszolgálni a társakat."

A magyar válogatott megnyerte a nisi C csoportot, így közvetlenül bejutott az Eb-negyeddöntőbe, 2001 óta először. A legjobb nyolc csapat mérkőzéseit csütörtökön játsszák Belgrádban, az Eb első hat helyezettje pedig részt vehet a tokiói olimpia selejtezőtornáján.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.