RETRO RÁDIÓ

Utolsó kívánság? Dárdai Pál ezt kérte a Herthától

Utolsó kívánság? Dárdai Pál ezt kérte a Herthától
mv
Szerző
mv
Létrehozva2019. 04. 19. 08:45

A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetõedzõi posztjáról a szezon végén távozó Dárdai Pál és Michael Preetz klubmenedzser csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Berlinben.

A Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról a szezon végén távozó Dárdai Pál azt mondta, elfáradt és pihenni szeretne, ezért most egy kis szünetet tart.

"Amikor az ember négy és fél évig dolgozik, akkor elfárad. Nem a csapat vagy a vezetőség az oka annak, hogy elfáradtam."

Dárdai a sajtótájékoztatón azt is elárulta, mi volt az "utolsó" kívánsága:

"Azt mondtam a vezetőségnek, hogy vegyenek nekem egy szép órát."

Dárdai foglalkozni szeretne a sporttudományokkal is, egy év múlva pedig a tervei szerint visszatér a berlini egyesülethez, ahol kap majd feladatot. A magyar futballt változatlanul segíteni akarja, de a hazai szövetséggel (MLSZ) még nem egyeztetett.

"Az MLSZ-szel nem beszéltem, de tudjuk, hogy jó az MLSZ és a Hertha kapcsolata. Az utánpótlás számára jó programot dolgoztunk ki, ami hamarosan elindul, ebbe sok energiát fektettünk, ez segítheti a magyar labdarúgást."

Preetz azt is elmondta, egy év múlva visszavárják Dárdait, akivel közösen döntenek majd arról, hogy 2020-tól az utánpótlásképzésben milyen feladatot kap.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.