RETRO RÁDIÓ

Meglepő területen épül fel a budapesti rögbistadion

Meglepő területen épül fel a budapesti rögbistadion
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2019. 04. 10. 01:05

Látványos mérkõzések várhatóak a hamarosan megépülõ új budapesti stadionban. A Magyar Rögbi Szövetség segítségére lesz az MTK.

A Kincsem Parkban épül fel a budapesti rögbistadion, az erről szóló koncepciót legutóbbi elnökségi ülésén fogadta el a Magyar Rögbi Szövetség elnöksége.

A szövetség honlapján kedden megjelent elnöki közleményben Kiss Antal emlékeztetett rá: a Magyar Kormány 2016 végén – a tervezett budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódóan – 300 millió forint értékű infrastruktúra-beruházási támogatást biztosított a szövetségnek. Az egész országra vonatkozó fejlesztések során kiemelt feladatként szerepelt egy budapesti pálya létrehozása, 200 millió forintos támogatással.

A közlemény hangsúlyozta: hosszas jogi előkészületeket követően a Kincsem Parkkal való együttműködésben agár- és rögbistadion készül el – az írországi Galway mintájára, amely a Connacht proficsapat otthona –, egy, már meglévő épület felújításával és professzionális füvespálya kialakításával.

Utóbbiban a rögbisek segítségére lesz a nyári Maccabi Játékokat szervező MTK sportegyesület, amely a pálya építésére biztosítja a fedezetet. Így a szövetség a rendelkezésére álló 200 millió forintot a műemléki épületben az öltözők kialakítására, valamint a közösségi terek létrehozására tudja fordítani.

A közlemény kiemeli: a pályaépítési és az épületrekonstrukciós előkészületi munkák már megtörténtek, így elindulhat a közbeszerzési eljárás. A tervek szerint a Maccabi Játékokon bemutatósportágként szerepet kapó rögbisek mérkőzéseit már a Kincsem Parkban rendeznék meg.

A vidéki rögbikluboknál összesen 100 millió forintot használnak fel, az elnökség jóváhagyása értelmében erre Esztergomban, Kápolnásnyék-Pettenden, Kecskeméten, Sopronban, Százhalombattán, Székesfehérváron és Vácott lesz lehetőség a december 30-i határidőig – írja az MTI.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.