Létrehozva: 2019.03.30.

Friss hírek érkeztek a súlyos beteg magyar sportolóról

Elkezdõdött Tóth Róbert kezelése az Egyesült Államokban. Az ifjúsági Európa-bajnok kajakos igyekszik nem elhagyni magát.

Az Egyesült Államokban elkezdődhetett Tóth Róbert kezelése, a korábbi U23-as Európa-bajnok kajakost 2017-ben támadta meg a rák egy agresszív formája.

Tóth a cisztikus carcinoma nevezetű ritka betegségben szenved. A kór előbb a könnycsatornáját támadta meg, aztán a gerincén és a májában is kialakultak áttétek. Itthon sugár- és kemoterápiás kezelést kapott, a szeme mögötti daganatot sikerült is teljesen eltüntetni, de a sugárterápia miatt a bal szemére megvakult.

Az már korábban kiderült, hogy az életmentő kezelésre csak külföldön van lehetőség, az viszont nagyon drága: az ellátás költsége egy évre 150 ezer dollár (43 millió forint). Ezt az összeget pedig előre kérte az a houstoni klinika, ahol Róbertet is kezelik. Szerencsére több segítséget is kaptak, így az előleget le tudták tenni.

„Eddig 30 ezer dollár, azaz körülbelül nyolc és fél millió forint gyűlt össze. Ez fantasztikus, nagyon hálásak vagyunk”mondta Tóth párja, Reményi Diána, aki arra is kitért, hogy a kedvese májából vett biopszia eredménye azt mutatta, romlott az állapota. Egyszerűen muszáj volt elkezdeni a kezelést, nem maradt több idejük.

Róbert egyébként igyekszik nem elhagyni magát, próbálja a lehetőségeihez képest normalizálni az életét. Még kajakba is ült, bár ahogy fogalmazott, minden kilométer után ki kellett állnia. Azért hozzátette, nem adja fel, akkor is megy tovább.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó

TÜZELŐÁLLÁS

"Kib*ott hülyék" - Verstappen elvesztette a fejét, a kiesését ünnepelték