RETRO RÁDIÓ

Tanúvallomást tett Fucsovics Márton edzője, így reagált a vádakra

Tanúvallomást tett Fucsovics Márton edzője, így reagált a vádakra
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2018. 12. 04. 08:30

Sávolt Attila elismerte, hogy hógolyót dobott a szomszédja irányába, de a testi sértést tagadta. Mogács Dániel felesége egymillió forintos sérelemdíjat követel.

Testi sértés vádja miatt bíróság elé kellett állnia Fucsovics Márton edzőjének, Sávolt Attilának. A teniszedzőt az ismert humorista, Mogács Dániel felesége vádolta meg azzal, hogy tavaly decemberben fagyott hógolyóval dobálta meg. Sávolt a hógolyózást nem, a testi sértést viszont tagadta.

A Bors beszámolója szerint Mogácsné azt mondta, az első hógolyó a halántékán találta el, majd Sávolt a mellkasán, a vállán és a hátán is megdobta. Ezt követően szólt a férjének, aki heves szóváltásba keveredett az edzővel, aki Mogácsné állítása szerint erre lelocsolta az autóját.

Sávolt a tanúvallomásában azt  mondta, hogy előző nap szólt a házaspárnak, ne parkoljanak oda, mert rendelt egy konténert.

„Épp havat lapátoltam, amikor leparkolt a felesége. Mérges lettem, úgyhogy megdobtam az autó szélvédőjét hógolyóval, de őt nem találtam el. Ezután a férjével durva szóváltásba keveredtünk, amiért zuhanyrózsával kilocsoltam az ablakon, de az autót sem érte el a víz. Azért az egy hógolyóért bocsánatot kérek, és hogy kiabáltam a férjével, de másért nem” – mondta Sávolt, aki azt állítja, tanult az esetből.

A humorista felesége a nyilvános bocsánatkérés mellett egymillió forintos sérelemdíjat követel, amit jótékony célra fordítana. Az ügy jövőre tanúk (köztük Mogács Dániel) meghallgatásával folytatódik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.