RETRO RÁDIÓ

Szörnyű kínok közt nyerte meg a magyar úszó a 25 km-es távot

Szörnyű kínok közt nyerte meg a magyar úszó a 25 km-es távot
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2018. 08. 12. 21:30

Rasovszky Kristóf hõsies küzdelemben nyert aranyérmet 25 kilométeren. Ezzel pedig történelmet írt.

A táv felénél már mindene fájt Rasovszky Kristófnak, ennek ellenére is győzött 25 kilométeren a nyíltvízi úszók Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján.

„Tizenkét és fél kilométernél már minden bajom volt, fájt a tenyerem, a térdem, a vállam. Legszívesebben kiszálltam volna, de mégis azt éreztem, hogy ameddig bírom, úszni fogok” – nyilatkozta az MTI-nek a 21 éves magyar versenyző, aki szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

Rasovszky néhány megszakítással szinte végig vezette a mezőnyt, majd nagyjából egy kilométerrel a cél előtt indította meg hajráját, amelynek köszönhetően előnye kitartott a benyúlásig is.

„Fogalmam sem volt, mi lesz, gondoltam, most vagy soha. Kicsit elegem volt már ebből a huszonöt kilométerből, s amikor már csak öten voltunk, úgy gondoltam, ez is egy jó eredmény. Elindultam és bíztam benne, hogy kettőnél többen azért nem érnek utol" – kommentálta a hajrát a fiatal versenyző.

Rasovszky a győzelmek tekintetében könnyen triplázhatott volna, de 10 kilométeren végül az olimpiai bajnok holland Ferry Weertman négy századdal(!) előbb nyúlt be, s célfotóval diadalmaskodott:

„Sikerült túllépnem ezen, hiszen igazából elégedett voltam azzal ez eredménnyel és minden erőmmel a huszonöt kilométerre koncentráltam. Bár nem volt egyszerű, a verseny közben sok problémám volt magammal, leginkább az, hogy miért voltam ilyen idióta, hogy ezt bevállaltam. Végül két körrel a vége előtt, amikor már csak öten voltunk, akkor éreztem, hogy beúszom bármi áron.”

Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott. Világbajnokságon a németek legendájának, Thomas Lurznak már összejött ez a bravúr.

Rasovszky Kristóf edzője, Szokolai László tanítványa küzdeni tudását emelte ki: „Tervezni terveztük, hogy az élvonalban végzünk, végig tudta kontrollálni a pályát, az ellenfeleket és a fájdalmat. Itt sokszor nem az úszótudás dönt, persze ezt kétszer is idézőjelbe téve, hanem az, hogy ki miképpen tolerálja a fájdalmakat, a felmerülő problémákat” – mondta a szakember, aki hozzátette, egy edző ilyenkor átéli tanítványával a versenyt, így most ő is rendkívül elfáradt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.