RETRO RÁDIÓ

Vívni tanította a gyerekeket az olimpikon legenda

Vívni tanította a gyerekeket az olimpikon legenda
SK
Szerző
SK
Létrehozva2018. 07. 06. 17:38

Csaknem négyszáz kisiskolás vett részt és versenyezhetett a Bátrak Ligája elnevezésû, a Honvédelmi Sportszövetség által életre hívott programsorozat fõvárosi állomásán.

A nagy sikerű pécsi és újfehértói területi döntők után Újbudán, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban folytatódott a Bátrak Ligája. A Honvédelmi Sportszövetség (HS) saját szervezésű programsorozata közösségépítő sportolási lehetőséget nyújt általános iskolás gyermekek számára. A fővárosi helyszínen csaknem négyszáz táborozó versenyezhetett és próbálhatott ki különböző, a honvédelemhez köthető sportágakat, de szellemi vetélkedőkön és elméleti feladatokban is összemérhették tudásukat. A gyermekeket igazi sportlegendák segítették és oktatták: dr. Nébald György, a szöuli ötkarikás játékokon aranyérmes kardvívócsapat tagja, Imre Géza világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüst-, és bronzérmes párbajtőrvívó, valamint Horváth Gábor kétszeres olimpiai bajnok kajakos.

A sportszövetség nemrégiben megválasztott elnöke, dr. Simicskó István is próbára tette magát néhány sportágban: például az alkalmi páston Nébald Györggyel vívott egy rapid asszót. A sportprogramok után megtartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a HS az év második felében 250 millió forintnyi támogatást ad a tagszervezetei számára.

„Az első támogatási felhívásunk kedden jelent meg, ennek keretében összesen 40 millió forintot osztunk szét a tagszervezetek által az elmúlt három évben legalább kétszer már sikeresen megszervezett sport-, és egyéb szakmai programok megvalósításához. Július 10-én jelenik meg az a támogatási felhívás, amelynek keretében a tagszervezeteink teljesen új, a honvédelmi neveléshez kapcsolódó programjait szeretnénk segíteni, erre 150 millió forint költségkeretet különítettünk el” - mondta a sportszövetség elnöke.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.