tóth gabi
2 milliárd forintnyi vagyon elosztása a tét. A peren kívüli megegyezés jelentheti a kiutat.
2 milliárd forintnyi vagyon elosztására kerül majd sor Hosszú Katinka és Shane Tusup válóperében a HOT! magazin információja szerint. Ha nem sikerül megállapodniuk egymással peren kívül, akkor évekig elhúzódhat az ügy.
Az újság azt is kiderítette, hogy Hosszú és edző férje 661,8 millió forintot keresett eddig, az Iron Corporation Kft. utolsó éves nettó árbevétele pedig közel 90 millió forint volt.
„Az együttélés alatt szerzett pénzről, cégekről és szponzori szerződésekről is szó van. Évekig elhúzódhat egy ilyen ügy, ha a felek nem tudnak egymással megegyezni peren kívül. A házassági vagyonjogi szerződés mindent lerövidít, akkor csak azt kell érvényesíteni, abban ki van kötve, kinek menyi pénz jár. Ezt általában nem szokták megtámadni” – mondta korábban a %RIPOST%-nak dr. Kamarás Péter ügyvéd.
Az is biztos, hogy idehaza kerül sor a válóperre, mert Katinkáék utolsó közös lakóhelye Magyarországon volt, ilyenkor pedig az illetékes bíróságnak kell eljárnia az ügyben.