RETRO RÁDIÓ

Drámai bejelentés: sokkoló döntést hoztak olimpiai bajnokaink

Drámai bejelentés: sokkoló döntést hoztak olimpiai bajnokaink
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2018. 06. 11. 21:14

Madaras Norbert és Varga Dániel egyszerre jelentette be a visszavonulását. Mindketten maradnak a Fradinál.

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója elmondta, az együttessel idén bajnok és Eurokupa-győztes klasszisok maradnak a klubnál, a 38 éves Madaras szakosztályvezetőként, a 34 esztendős Varga pedig az ifjúsági csapat edzőjeként dolgozik tovább.

Hozzátette, Madaras az elmúlt fél évben gyakorlatilag már ezt a munkát végezte, mellette azonban még meghatározó szerepet töltött be a vízben is.

„Azt gondolom, jelenleg ma a vízen kívül ez az egyik legjobb állás a vízilabdában. Folytatni szeretném az évekkel ezelőtt elkezdett munkát” – mondta a kétszeres világbajnok Madaras.

„A múlt héten döntöttem el véglegesen, hogy abbahagyom. Azt gondolom, azzal lett teljes a pályafutásom, hogy az utolsó két évet a Ferencvárosban töltöttem el. Szeretnék edzőként maradandót alkotni, és azt a szemléletet, amely végig kísérte a pályafutásomat, átadni a fiataloknak” – nyilatkozott Varga Dániel, akinek „évtizedes álma” válik valóra azzal, hogy edzősködhet, írja az MTI.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.