Létrehozva: 2018.05.13.

Háború újratöltve, nagyot szólhat Vettel és Hamilton csatája

A Ferrari négyszeres világbajnok pilótája 50. F1-es gyõzelmére hajt Barcelonában.

Négy verseny már le is pörgött a Forma–1 2018-as szezonjából. A csapatok most hétvégén Barcelonában már ötödik nekifutásra csatáznak egymással. Az istállók a Spanyol Nagydíjra tartogatják az első nagy fejlesztési csomagjaikat. Ez pedig óriási változást hozhat Sebastian Vettel és Lewis Hamilton csatájában.

A Ferrari az első négy versenyen nagyon erős volt, Vettel a legutóbbi három futamon az első helyről rajtolhatott. Más kérdés, hogy Kínában és Azerbajdzsánban sem tudott nyerni. Hamilton pedig hiába szenvedett a Mercedesszel (csak Bakuban győzött eddig), mégis a brit sztár érkezett vb-éllovasként Spanyolországba.

„Volt két furcsa versenyünk, ami meccsben tartott minket. Ennek ellenére tisztában vagyunk azzal, hogy erre nem alapozhatunk az elkövetkező tizenhét nagydíjon. Igazi teljesítményre van szükségünk, arra, hogy megbízhassak az autómban"

nyilatkozta Hamilton.

A csapatok most dobják be a legújabb újításaikat, ez pedig átírhatja az eddigi erősorrendet. Az F1-ben nagyon fontos a fejlesztési verseny, aki szezon közben sikerrel javít a kocsiján, az nagy eséllyel megnyeri a világbajnokságot is – ez most leginkább a Mercedesre, a Ferrarira és a Red Bullra igaz.

„Nagyon szoros az élmezőny, a legapróbb dolgok dönthetnek. Mindenkinek vannak itt fejlesztései, ahogy nekünk is. Meglátjuk, milyenek lesznek”

vélekedett Vettel, aki szemmel láthatón lenyugodott erre a szezonra. A korábbi években sokkal többet panaszkodott a német, idén jobban kezeli a balszerencsés pillanatokat.

A négyszeres világbajnok pályafutása fontos mérföldkőhöz érhet, vasárnap ugyanis megnyerheti karrierje 50. F1-es versenyét. A csúcstartó Michael Schumacher 91 sikerrel, a második helyen Hamilton (63), a harmadikon pedig Alain Prost (51) áll az örökranglistán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát