Létrehozva: 2018.04.26.

Kiderült: ezért bukott nagyot Fucsovics Marci saját szurkolói előtt

Érthetetlenül korán kezdett a magyar teniszezõ, de ehhez saját maga ragaszkodott.

Nagy meglepetésre Fucsovics Márton már az első fordulóban kiesett a 156 millió forintos összdíjazású budapesti salakpályás férfi tenisztornán. A legjobb magyar teniszező szokatlanul korán lépett pályára, utólag kiderült, a kérése miatt alakították így a programot.

Fucsovics kedden kora délután, egy órakor kezdett a német Yannick Maden ellen. Az időpont miatt nagyon kevesen mentek ki a Kopaszi-gátra, hiszen ez még bőven munkaidőnek számít a legtöbb munkahelyen. Így nem is volt meg az a szurkolói támogatás, ami Fucsovicsot átlendíthette volna a nehéz pillanatokon.

A %RIPOST% információja szerint Fucsovis maga kérte, hogy ilyen korán kezdjen, nem akart bekerülni az esti programba. Ahhoz is ragaszkodott, hogy Balázs Attila előtt játsszon, aki szintén kikapott az első fordulóban.

„A salakos szezon mindig nehezen kezdődik nekem. Nem éreztem a játékot, a pályát, a labdát, nem tudtam az agresszív támadójátékomat ráerőltetni az ellenfelemre, aki végig ugyanazon a színvonalon játszott” – összegzett keserűen a zsinórban ötödik vereségét elszenvedő nyíregyházi teniszező.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó