5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Õrült vád, 15 milliárdnyi drogot csempészett a Bundesliga-játékos?

Õrült vád, 15 milliárdnyi drogot csempészett a Bundesliga-játékos?
vav
Szerző
vav
Létrehozva2017. 12. 25. 08:40

Botrány a német bajnokságban. Montenegrói válogatott kézilabdázó ellen nyomoznak a hatóságok.

Kokain csempészében és árusításában segíthetett egy bűnbandát Alekszandar Szvitlica - közölte a hamburgi ügyészség. A német Bundesligában szereplő GWD Minden 35 éves montenegrói válogatott kézilabdázója nem a fő gyanúsított, de a bűntett súlyossága - 50 millió euró értékű (több mint 50 milliárd forint) drogszállítmányról van szó - miatt ő is óriási bajba került.

A nyomozók szerint több mint 200 kilogramm kábítószert csempésztek részben Hamburgba, részben a közeli kikötővárosba, Bremerhavenbe. Szvitlicát azzal vádolják, hogy repülőutakat foglalt le a bűnözőknek, euróban kifejezve ötszámjegyű összeget bocsátott a rendelkezésükre, és még tolmácsolt is nekik a sötét ügyleteik során. A német jelentések szerint a kézis együttműködött a hatóságokkal, így letartóztatták ugyan, de 30 ezer eurós (csaknem 10 millió forint) óvadékért cserébe szabadlábon várja az ítéletet.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.