RETRO RÁDIÓ

Kitört a háború a Forma-1-ben, támadásba lendült a legenda

Kitört a háború a Forma-1-ben, támadásba lendült a legenda
vav
Szerző
vav
Létrehozva2017. 11. 13. 12:55

Niki Lauda aztán nem kertel! A Ferrari után a Mercedes is kiakadt a forradalmi változások miatt. Mi lesz ennek a vége?

A Ferrari már kiszállással is fenyegetett, a világbajnok Mercedes részéről pedig - egyelőre? - Niki Lauda üzent hadat a Forma-1 tervezett átfogó reformjainak. A háromszoros világbajnok pilótalegenda aggódik a száguldó cirkusz jövője miatt.

"Az új amerikai tulajdonosoknak időre volt szükségük, hogy megértsék a Forma-1 működését. De ez már letelt, és

a jövővel kapcsolatos terveik aggodalommal töltenek el

- mondta Lauda.

A jogtulajdonos Liberty Media arra törekszik, hogy néhány éven belül (a jelenlegi szerződések lejárta után) olcsóbb, de izgalmasabb és kiegyenlítettebb versenyeket rendezzenek. Jelentősen csökkentenék a csapatok költségvetését, és azt akarják elérni, hogy a kisebb istállóknak is legyen esélye a futamgyőzelmekre. Nem véletlen, hogy mindez elsősorban a leggazdagabb, legsikeresebb gyáraknál verte ki a biztosítékot: a Ferrari után immár a Mercedesnél is.

"Azt hajtogatják, hogy ki kell egyenlítődniük az erőviszonyoknak, csakhogy a Forma-1 DNS-e egészen más."

Aki azt hiszi, hogy minden hétvégén más győztes kell a futamok látványosabbá tételéhez, az bolond.

"Itt az autók fejlődése és a versenyzők merészsége a legfontosabb. Mégis megpróbálják büntetni a legjobb csapatokat, és kisbabaként védeni a pilótáikat"

- folytatta kifakadását Niki Lauda, aki olyan apró reformötleteket is kritizált, mint a szexi rajtrácslányok esetleges lecserélése gyerekekre:

"Hogy kölykök kísérjék a versenyzőket? Ez tényleg új ötlet, ha csak a labdarúgást másolnánk?"

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.