RETRO RÁDIÓ

Teljes a káosz Debrecenben, távozhat a fociklub elnöke

Teljes a káosz Debrecenben, távozhat a fociklub elnöke
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2017. 08. 16. 09:15

Görög milliárdos veheti át Szima Gábor helyét, akit a hírek szerint már az önkormányzat sem akar látni. A csapat a mostani szezonban még nem tudott nyerni.

A Nemzeti Sport információja szerint Szima Gábor klubelnök napokon belül távozhat a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-től.

A debreceni csapat nagy bajban van, a tavalyi szezon végén csak az utolsó fordulóban tudta bebiztosítani a bennmaradását. Most pedig öt forduló után nyeretlenül áll a tabella utolsó előtti helyén.

Szima Gábor tulajdonos alig költ új játékosokra, miközben a klub elveszítette az egyik alapemberét, Dusan Brkovicsot. A Nemzeti Sport úgy tudja, Herczeg András vezetőedző becsapottnak érzi magát, amiért a klubot irányító gazdasági társaság vezetője szinte semmit sem tett a csapat megerősítéséért, és már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy ilyen helyzetben nem kíván tovább dolgozni.

Herczeg mellett a város önkormányzata is elégedetlen Szimával, akinek a helyére a görög milliárdos, Evangelosz Marinakisz érkezhet. Róla már korábban is írták, hogy érdeklődik a Debrecen iránt. A csapat megerősítésére biztosan sok pénz kell, és igyekezni is kell, hiszen nemsokára bezárul a nyári átigazolási piac.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.