RETRO RÁDIÓ

Kiakadtak Dárdaira, sértő nyilatkozattal okozott botrányt

Kiakadtak Dárdaira, sértő nyilatkozattal okozott botrányt
vav
Szerző
vav
Létrehozva2017. 08. 31. 14:20

Nagy a felzúdulás. Kihúzta a gyufát a Hertha magyar edzõje. Meggondolatlanul beszélt a gyereknevelésrõl.

Dárdai Pált a szókimondása miatt is sokan szeretik. Most azonban kisebbfajta botrányt okozott, miután három fiú apjaként a gyereknevelési elveiről beszélt.

Nekem is van három gyerekem, de éjszakánként semmit se kellett velük foglalkoznom. Mindenről a feleségem gondoskodott.

Így én mindig jól aludtam, és mindig jól edzettem. Amúgy sem tudtam volna a mellemet adni, férfi vagyok. (...) A játékosoknak ágyban a helyük, hogy aludhassanak, aztán másnap jól teljesítsenek a pályán. Ez nem zavarta meg az életünket. A három fiunk szeret engem, igazán jó barátok vagyunk. A feleségem is él még, és gyönyörű. Nincs ezzel semmi gond, a nőknek is el kell fogadniuk"

- mondta a múlt hétvégi, Dortmund elleni meccs előtt a Hertha magyar edzője.

Dárdai egyik újonnan igazolt labdarúgójának, Matthew Leckie-nek hívta föl a figyelmét: profi focistaként, kisgyerekes apaként is alvással töltse az éjszakákat, a tennivalókat bízza a párjára.

A BZ Berlin szerint korábbi szövetségi kapitányunk sokaknál kiverte a biztosítékot. A Facebookra kiposztolt idézet alatt heves vita alakult ki arról, hogy a 21. században megengedhet-e magának bárki ilyen kijelentéseket, vagy a jól kereső sportolók esetében belefér-e mindez. Ilyen és ezekhez hasonló felháborodott hozzászólások sorjáznak a világhálón:

"Hülye s***fej kategória";

"Elsőre ez ugrott be: mindig is egy óriási s***lyuk voltam, de a feleségem valahogy túlélte, a gyerekeim pedig valamilyen megmagyarázhatatlan okból mindezek ellenére szeretnek".

Vagy az ellenoldal, akik ironizálva megvédik Dárdai véleményét:

"Szóval mindig is egy nagy s***lyuk voltam, hogy vittem haza a milliókat, és etettem a családomat. És Bundesliga-profiként naponta kétszer edzettem, háromnaponta meccset játszottam, stb. Talán ezt az egészet nem gondolta komolyan, és különben sem csak éjszaka kell foglalkozni a gyerekekkel, beoszthatták egymás között. Profi labdarúgó, a felesége tudta, kivel van együtt. És abban is igaza van, hogy nem tudja a mellét tartani a gyereknek. De manapság rögtön jön a jajveszékelés, ha valaki félig-meddig önironikusan vagy sem, de valami ilyesmit nyíltan kimond."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.