Gyárfás bosszúja? Katinka feldühödött a szövetség döntésén!

Az Iron Lady igazságtalannak tartja a FINA döntését, a háttérben pedig a korábbi magyar úszóelnök kezét véli felfedezni.

Hosszú Katinka kemény hangvételű posztban ment neki a Nemzetközi Úszó Szövetségnek (FINA) a Facebook-oldalán. A háromszoros olimpiai bajnok szerint Gyárfás Tamás keze is benne van abban, hogy a Világkupa-sorozat következő szezonjában kevesebb érmet nyerhet.

A FINA úgy döntött, hogy ezentúl a Világkupa-sorozat egyes állomásian egy úszó maximum négy számban indulhat csak. Ráadásul ezeken a versenyeken csak meghívásos alapon lehet elindulni, ezzel sem kedveztek azoknak, akiknek korábban sem volt sok esélyük a világsztár úszók ellen, mert nyilván a közönségcsábító neveket hívják majd meg.

„Innovatív ötlet a FINA részéről???! Maximum 4 start per úszó állomásonként a Világkupán??! Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén, de mást nem. A változások pozitív visszacsatolást kaptak az edzőktől és versenyzőktől - csak éppen minket nem kérdeztek” – írta dühösen Katinka.

(Hosszú Katinka a 2016-os Világkupa-sorozat kilenc állomásán összesen 103 érmet nyert. Ebből 73 az arany, az összkeresete pedig csaknem 110 millió forint volt).

„Ezen felül csak meghívással lehet menni, tehát nem nevezhet bárki. Plusz a döntőkbe nevezési idővel lehet bejutni. Így nehezen lesznek új sztárok... És ezért nem tart az úszósport előrébb globálisan, nehogy az úszók többször ússzanak, mert véletlenül túl sok figyelmet kap az úszás... Így csak unalmasabb lett a sport. Hihetetlen” – adott hangot véleményének elég feszülten az Iron Lady.

A kommentek között valaki azt kérdezte, hogy Gyárfás bosszújáról lehet-e szó, akit Katinkáék hathatós segítségével űztek el a Magyar Úszószövetség éléről. A kiváló úszó részéről ez a válasz érkezett, amiben minden benne van:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas robbanás történt egy ukrán kőolajvezetéknél!

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

Bepróbálkozott Majkánál a TV2 egykori sztárjának felesége

vg.hu

Evakuálást rendeltek el Nyugat-Ukrajnában, Románia légterét is megsérthette az orosz csapás

ripost.hu

Katalin hercegné elsírta magát: túl nagy a hasonlóság Diana és Sarolta között

mandiner.hu

Nagyon kínos helyzetet teremtett az RTL-es műsorvezető a Könyvfesztiválon

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

ripost.hu

Vasútállomás mozgólépcsője szakította le a négyéves kisfiú lábujjait

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

"A Tescóban dolgozunk: íme 7 dolog, amit szívesen elmondanánk a vásárlóknak, de nem tehetjük"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Nem érzek javulást" - mindent megpróbál, gyógyíthatatlan betegséggel küzd Fazekas László

TÜZELŐÁLLÁS

Lewis Hamiltonnak elege lett, keményen beleállt a csapattársába

TÜZELŐÁLLÁS

Puncsol a Fradinak Győzike vagy nem puncsol? Kubatov Gábor így látja..

TÜZELŐÁLLÁS

Pornósztárnak készül a futballcsillag, máris rárepült egy felnőttfilmes bombázó

TÜZELŐÁLLÁS

Elnézést kértek a családtól, nem halt meg a legendás magyar futballista

TÜZELŐÁLLÁS

"Szigorúan fogják őket" - A Liu testvérek kollégiumban laknak, megszenvedik a különbségeket Kínában