RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő lépés, véget érhet Hamilton karrierje?

Megdöbbentő lépés, véget érhet Hamilton karrierje?
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2017. 03. 24. 16:40

A 12-szeres futamgyõztes David Coulthard szerint a háromszoros világbajnok hamarabb jelentheti be visszavonulását, mint ahogyan arra sokan számítanak.

Lewis Hamilton akár már szezon közben bejelentheti a visszavonulását David Coulthard szerint. A korábbi F1-es pilóta úgy látja, a brit világsztár már túl régóta versenyzik ahhoz, hogy megfelelően tudja motiválni magát.

A tavalyi szezonban rengeteg technikai hiba hátráltatta Hamiltont, aki el is veszítette a világbajnoki címért folytatott harcot csapattársával, Nico Rosberggel szemben. A 2017-es szezonnak ennek ellenére is Hamilton az egyik legnagyobb favoritja, hiszen továbbra is a Mercedesé a mezőny legjobb kocsija.

„A megbízhatósággal gondjai voltak tavaly, de ezen kívül is voltak fura versenyei. Bakuban olyan volt, mintha fejben teljesen máshol járna, nem tudott maximálisan a versenyzésre koncentrálni”mondta Coulthard Hamiltonról

„Nagyon fiatalon kezdte a versenyzést, nehéz 10-20 éven keresztül megtalálnia megfelelő motivációt. Akár már a mostani szezon közben, vagy év végén bejelentheti a visszavonulását. Nem hiszem, hogy a pénz ezen tudna változtatni, megengedheti magának ezt a döntést” – tette hozzá a 12-szeres futamgyőztes Coulthard.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.