RETRO RÁDIÓ

Dollnak nem kegyelmeztek, kemény bírságot kapott

Dollnak nem kegyelmeztek, kemény bírságot kapott
mv
Szerző
mv
Létrehozva2017. 01. 19. 18:00

Korábbi nyilatkozata miatt bûnhõdik a Ferencváros labdarúgó-csapatának edzõje.

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén kétmillió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére.

A testület az év elején idézte be a német szakembert néhány, hónapokkal korábbi nyilatkozata miatt. A bizottság szerint a tréner a 2016. november 19-i, Vasas elleni és a december 10-i, MTK elleni "bajnoki mérkőzéseket követően a különböző médiumoknak adott nyilatkozataiban az MLSZ vonatkozásában olyan tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, amelyek alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák."

Dr. Berzeviczi Attila, aki az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatósága elnöke, azt mondta az MTI-nek: az ítéletet alaptalannak tartják, s mindenképpen azt javasolják Thomas Dollnak, hogy fellebbezzen.

Túlzásnak tartjuk, hogy a játékvezetők ennyire bírálhatatlanok, mintha törvényen, véleményezésen felül álló személyek lennének.

A mai tárgyaláson is úgy éreztük magunkat, mintha felségsértést követtünk volna el. Mi partnernek tekintjük a bírókat, s reméljük, hogy a jövőben jobban együttműködhetnek majd a felek. Azt azonban fenntartjuk, hogy az edzőknek és a kluboknak joguk van megfogalmazniuk a véleményüket."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.