RETRO RÁDIÓ

Nem történt csoda, új világbajnokot avattak az F1-ben!

Nem történt csoda, új világbajnokot avattak az F1-ben!
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2016. 11. 27. 16:49

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a német versenyzõ 12 pontos elõnye. A 2009-es vb-gyõztes nem tudta befejezni utolsó versenyét.

Hiába nyert Lewis Hamilton Abu-Dzabiban, Nico Rosberg lett a Forma–1 világbajnoka 2016-ban!

A német pilóta lett a második, így bőven elég volt az a 12 pontos előny, amivel az utolsó versenyre megérkezett.

Az időmérő edzésen Hamilton volt a leggyorsabb, Rosberg nem maradt el tőle sokkal. A rajt után sem szakadt el a brit címvédőtől a német, aki elé az első kerékcserék után bejött Max Verstappen (aki a rajtnál hátracsúszott), de a harmadik hely is elég lett volna Rosbergnek a világbajnoki címhez, ám még a pályán megelőzte a hollandot.

Mindeközben feladta a versenyt Jenson Button. A 2009-es világbajnok már korábban bejelentette, hogy a következő szezont biztosan kihagyja. Jövőre Felipe Massa sem lesz ott a mezőnyben, a brazil versenyző (aki 2008-ban nagyon közel volt ahhoz, hogy világbajnok legyen) a Williamstől vonul vissza.

Visszatérve a futamra, Hamiltonnak egyetlen fegyvere maradt, próbált lassabban menni annál, mint amit tud, így feltorlaszolva a mögötte haladó mezőnyt, abban bízva, hogy a Rosberg mögött érkezők egy idő után támadó helyzetbe kerülnek. Viszont ez sem jött be, hiszen senki nem akart közel kerülni az előtte lévőhöz túlságosan, mert a szélárnyékban nagyon gyorsan elkoptak volna a gumik, főleg az elsők.

A második kerékcserék után sem változott a helyzet, sőt, a Red Bullok és a Ferrarik távol voltak Rosbergtől, aki egyre inkább esett rá Hamilton nyakára.

A végére Vettel szuperlágy gumikon feljött a Mercedesekre, Hamiltonra többször is rászóltak, hogy menjen gyorsabban. A sorrend végül nem változott, Hamilton nyert, Rosberg lett a második, Vettel a harmadik. A futamsiker nem lett meg végül így a németnek, de ez most a legkevésbé érdekelte, cserébe övé lett a világbajnoki cím (a csapat világbajnokságot már sokkal korábban begyűjtötte a Mercedes).

A Forma–1 történetében Rosberg a harmadik német pilóta, aki világbajnok tudott lenni legalább egyszer Michael Schumacher és Sebastian Vettel után. Hármójuknak együtt 12 vb-címe van (Schumacher hétszer, Vettel négyszer lett első).

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.