RETRO RÁDIÓ

Cseh szerint Gyárfás lemondása nem old meg semmit

Cseh szerint Gyárfás lemondása nem old meg semmit
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2016. 11. 30. 22:12

Számára az lenne megnyugtató, ha le tudnának ülni az úszótársakkal megbeszélni mindent. Meglepõdött az elnök lemondásán.

Cseh László azt mondta, meglepődött Gyárfás Tamás döntésén, aki lemondott elnöki posztjáról. Az úszószövetség elnökségi tagjaként Cseh arról beszélt, hogy ez önmagában nem elég, mert semmilyen probléma nem oldódik meg magától.

„Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy Gyárfás Tamás erre az elhatározásra jut, így az újdonság erejével hatott rám a hír a lemondásáról. Nagyon remélem, hogy ezek után mindenki az úszásra tud majd koncentrálni végre”nyilatkozta Cseh a Magyar Nemzetnek.

„Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem fogja megoldani azokat a valós problémákat, melyekről eddig is szó volt, illetve amelyekről még szó sem esett a nyilvánosság előtt. Ezért még nagyon sokat kell dolgoznunk” – tette hozzá Cseh.

Hogy mindezek után ő mivel lenne elégedett?

„Számomra az hozna megnyugvást, ha végre le tudnánk ülni az úszótársakkal, és össze tudnánk írni minden olyan egyéni gondot, amely akadályozza a felkészülést, versenyzést” – felelte a sportoló.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.