RETRO RÁDIÓ

Újabb belharc, Storck tehet a Fradi égéséről?

Újabb belharc, Storck tehet a Fradi égéséről?
mv
Szerző
mv
Létrehozva2016. 10. 16. 10:25

Harmadik vereségét szenvedte el a Ferencváros az NB I-ben. Ezúttal a Haladás verte Thomas Doll csapatát.

A mérkőzést nyolc emberrel befejező, címvédő Ferencváros 2-0-ra kikapott szombaton Sopronban, a Haladás vendégeként az OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az FTC-ből Nalepát és Dilavert is kiállította a játékvezető, sőt előttük Thomas Doll edzőt is a lelátóra küldte.

A Fradi trénere rászólt játékosaira, szerinte többen is könnyelműen játszanak – árulta el a klub honlapjának.

"Nem a játékvezető hibája, hogy elvesztettük a meccset, a saját hibáink vezettek a vereséghez.

Sajnos jelenleg több játékosunk megelégedettnek tűnik, mintha kicsit hátradőltek volna.

Ezen gyorsan változtatnunk kell, és mindenkinek mondom, hogy ha esetleg nem megy igazán jól a játék, akkor még többet kell futni, még több párharcba belemenni, azokat megnyerni és küzdeni."

Doll ezúttal is jelezte, rosszul jöhetett az a három hetes szünet, mely Bernd Storck szövetségi kapitány kérésének megfelelően állt be az NB I-ben.

Legközelebb talán négyhetes szünet lesz, lehet, akkor jobban járunk

– mondta némi iróniával Doll az M4 televíziónak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.