RETRO RÁDIÓ

Kemény szavak! Betelt a pohár a magyar edzőlegendánál

Kemény szavak! Betelt a pohár a magyar edzőlegendánál
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 09. 16. 23:07

Gusztustalan csalás történt. Mi lesz így a magyar sikersportággal?

Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke saját applikációján sem ment el szó nélkül a hollandiai junior Európa-bajnokságon történt botrány mellett. Nem csak a magyar fiatalok elcsalt negyeddöntője miatt dühöng, de imádott sportága komolyságáért és jövőjéért is aggódik.

A pólóválogatott élén három olimpiai aranyérmet nyert szakember rendkívül érzelemdús írást tett közzé. Alább ezt változtatás nélkül idézzük:

„A szövetségi kapitány azt mondta, ez vicces, én azt mondom, ez gusztustalan!

Természetesen a férfi junior Európa-bajnokság negyeddöntőjéről van szó…

Egy olyan negyeddöntőről, amely új dimenziót hozott a sportágba.
Ötven éve vagyok a vízilabdában, de olyat még nem láttam, nem hallottam, hogy a szubjektivitás a gólok számolásában is megnyilvánuljon, és az eredményjelző táblára is kikerüljön – tudomásom szerint ezt megelőzően sem történt ilyen.
Hollandiában csütörtökön igen, ezt is megéltük…

A sportág szépsége, sármja és népszerűsége abban a fajta szubjektivitásban is kereshető, amely a játékvezetők ítéleteiben jelentkezik. Évszázados hagyomány, hogy azon vitatkozunk, támadófault, kiállítás vagy büntető éppen a helyes ítélet egy adott szituációban – a póló ettől is szép, ettől is népszerű, nem csak a jóképű vízilabdázók miatt.

És most új dimenziót nyitottunk. Olyat, ami a grundon szokott lenni, ahol a fehérek azt mondják, 4–3 az eredmény, mire a pirosak kontráznak, nem igaz, mert 4–4. Eltér a matek, de ott nincs zsűri, nincsenek ellenőrök, legkevésbé villanyújság…

De hogy egy junior Európa-bajnokság negyeddöntőjében eltér a matek, arra nincsenek szavak, a póló történetében sohasem fordult elő.

Hiába jár el a leírt szabályoknak megfelelően az Európai Úszószövetség szakmai bizottságának jelenlévő vezetője vagy képviselője, sem a játékosok edzője, sem a magyar pólósok elnöke nem tudja elmagyarázni a fiatal játékosoknak, hogy ha 24 gólból 12-t ők lőttek, akkor miért kell újrajátszani az utolsó negyed felét mínusz kettőről emberhátrányban. Senki sem tudja elmagyarázni nekik, miért nem lőhették, lőhetik az ötmétereseket az elődöntőbe jutásért. Ezek a gyerekek évek óta napi sok-sok órát edzenek, tudnak veszíteni is, de ha nem kapnak több gólt, mint amennyit lőttek, akkor képtelenek felfogni, miért veszítették el a mérkőzést. A mínusz kettőről, emberhátrányban újrajátszott fél negyedben nem volt esélyük.

Ameddig a hatalomvezérelt közreműködői réteg négy percen keresztül nem veszi figyelembe, hogy egy edző jelzi a zsűri hibáját, addig a nemzetközi vízilabda saját magát kérdőjelezi meg!

Az új dimenzió azt jelenti, hogy a sportszervezet a gólok hazug számolásával a saját szabályaiba kapaszkodásával legalizálta az illegalitást.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.