Létrehozva: 2016.08.30.

Miért volt ilyen kemény Kokó Borkai Zsolttal?

Élesedik a MOB elnöki székéért folytatott harc. Borkai olyan helyen kapott kínos kérdéseket, ahol a legkevésbé számíthatott rá.

Hétfőn közleményben kellett megvédenie magát Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének. Ezt azért tette, mert a Népszava információ szerint más fideszes politikusok elégedetlenek vele, és emiatt meg akarják buktatni a vezetőt. Igaz, a pletykát tompítja, hogy a híresztelések ellenére Borkai igenis találkozott az olimpián Orbán Viktor miniszterelnökkel...
Ezt fotó is bizonyítja:

Hétfő este eredetileg az elméletet megcáfolni indult Borkai Zsolt a köztévé sportcsatornájára, ahol általában baráti hangulatú interjúkat adhatott. Erre nyolc aranyérem után ezúttal is megvolt az esélye. Most kellemetlen meglepetés érte...

Az m4 Sport7fő című adásának műsorvezetője Kovács „Kokó” István volt, aki igencsak zavarba hozta Borkait.

Például ilyen megjegyzésekkel...

Sok olyan sportágunk tűnt el az olimpiai pontszerzők közül, amikben bizton reménykedtünk, hogy olimpiai pontot fog szerezni.

- jegyezte meg például az ökölvívó-legenda, aki Borkaihoz hasonlóan maga is olimpiai bajnok.

Kokó több alkalommal is keményen kérdezett az elnöktől, aki emiatt láthatóan zavarban volt.

A tabellán láthatjuk, hogy négy sportág hozta most az érmeket, ezt megelőző olimpiákon 8, 9, 11 sportág is tudott érmet szerezni.

Borkai a beszélgetés jelentős részében azt próbálta hangsúlyozni, hogy a magyar csapat  összteljesítménye jó, de a korábbi ökölvívó emlékeztette, vannak itthon fanyalgók is.

Azt látjuk is, hogy Kenderesi Tomin kívül nagyon a bajnokok közt, olyan fiatal, első olimpiás, még a közvélemény által nem ismert sportolóval még nem találkozunk.

A dolog érdekessége, hogy a legfrissebb pletykák szerint Kokó is esélyes Borkai posztjára. Nem tudni, hogy műsor emiatt lett-e a vártnál feszültebb... Borkai és Kovács ugyan végig barátként viselkedett a másikkal, a tegezési forma is maradt, mégis vibrált közöttük a levegő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó