RETRO RÁDIÓ

Vizsgálatot indítottak Kiss László ügyében!

Vizsgálatot indítottak Kiss László ügyében!
MV
Szerző
MV
Létrehozva2016. 04. 08. 16:29

Ki és mennyiben sértette meg a személyes adatok védelméhez fûzõdõ jogot?

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közleményt adott ki a Kiss László ügyében indított eljárással összefüggésben.

Ebből kiderül: a NAIH az ügyben eljárást folytat, mely során több kérdés tisztázása is szükséges annak megállapítása érdekében, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő jogot ki és mennyiben sértette meg.

A közlemény szerint várható, hogy "a levéltár felé újabb kérés érkezhet Kiss László ítéletének megismerése tárgyában, illetve a már kikért ítélet alapján újabb részletek közlésével további írások is megjelenhetnek a sajtóban.

Az eset jogi megítélésének összetettségére, illetve a bűncselekmény áldozatának jogai, valamint más érintettek személyes adatainak védelmére tekintettel felhívom a sajtótermékek szerkesztőségeit és kiadóit, valamint mindazokat, akik az üggyel összefüggésben bármilyen dokumentummal vagy információval rendelkeznek, hogy az eljárás lezárultáig újabb részletek nyilvánosságra hozatalától tartózkodjanak."

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.