tóth gabi
Eltört lábakról, utolsó perces gólokról és elszalasztott esélyekrõl szólt az elmúlt száz év.
A France Football kihozott egy listát minden idők tíz legutáltabb labdarúgójával, és őket franciaként valóban illik is utálni. Az első helyre az olasz Marco Materazzit sorolták, aki addig provokálta Zinadine Zidane-t a 2006-os világbajnoki döntőn, hogy végül a lefejelés sorsára jutott. Zidane piros lapot kapott tettéért, a franciák pedig ezüstérmet.
A további helyezettek is igen tekintélyes nevek: Nasri, Valbuena, Ribéry, Evra, vagy éppen a német Harald Schumacher. Utóbbi 1982-ben olyan brutálisan ütközte le Battistont, hogy annak két foga bánta, és még szabadrúgást se fújtak ellene. Szóval a franciák nem aprózzák el a közfigyelmet.
Vajon hogy nézne ki egy ilyen lista, ha Magyarországon próbálnánk meg összeállítani? Világbajnokságon harminc, Eb-n negyvennégy éve nem jártunk, és a klubcsapataink is csak szökőévente érik meg az őszt a nemzetközi kupákban, szóval másban keresni a hibát nem volna valami sportszerű. Mi azért megpróbáljuk.
A kíméletlenségéről ismert osztrák balhátvéd 1925-ben, egy osztrák-magyaron törte el Orth György, a világ akkori talán legjobb futballistájának a lábát. Orth ekkor mindössze 24 éves, és bár felépült sérüléséből, később már képtelen volt azon a szinten játszani, mint korábban.
Az 1954-es világbajnokság NSZK elleni, amúgy 8-3-ra megnyert csoportmeccsén intézte el Puskás Ferencet. Puskás így kénytelen volt kihagyni a brazilok és az uruguayiak elleni mérkőzéseket, és vélhetően az NSZK-val játszott döntőben sem volt teljesen egészséges, bár gólt azért így is lőtt. Liebrich lelkén tehát egy magyar világbajnoki cím szárad!
Az aranylabdás Albert Flórián pályafutását Engedal, a dán válogatott kapusa törte ketté 1969-ben, egy Koppenhágában játszott világbajnoki selejtezőn. Albert szalagszakadást szenvedett, a magyar válogatott pedig végül tévéből nézhette a mexikói vébét.
Az 1982-es világbajnokságra viszont kijutott Magyarország, ahol először Salvador válogatottját intézte el 10-1-re, majd kikapott Argentínától. A mindent eldöntő csoportmeccsen Varga “Kacsa” József góljával sokáig vezettünk, majd jött Czerniatynski és egyenlített, így végül lemaradtunk a továbbjutásról.
Azt mindenki tudta, hogy a jugoszlávok nagyon erősek, és Savicevic, Mijatovic, Jugovic, vagy Mihajlovic olyan minőséget képvisel, amivel nehéz lesz felvenni a versenyt. 1-7-re azonban még így sem számítottunk. A megalázó eredménnyel záruló 1997-es mérkőzés bűnbakjának a középhátvéd Bánfi lett kikiáltva, aki a visszavágón már nem is játszott (így megúsztuk egy ötössel), sőt, a válogatottba sem hívták meg többször. Jelenleg részmunkaidőben szakkomentátorkodik, és nézők ezreinek magyarázza el, mit hogyan kell csinálni a futballpályán.
(Kattints, folytatás a következő oldalon!)
2004-ben a Fradi percekre volt a Bajnokok Ligája csoportkörétől. Itthon 1-0-ra nyert a Sparta Praha ellen, majd következett a prágai visszavágó. Még az első félidőben vezetést szereztek a csehek, de a Fradi, köszönhetően Szűcs Lajos kapus bravúrjainak, remekül tartotta magát egészen a hosszabbítás utolsó néhány percéig, amikor érkezett Homola, és közelről bepofozott egy kipattanót.
A mérkőzés érdekessége az volt, hogy néhány nappal az európai átigazolási szezon zárása előtt játszották, de már a csapat korábbi ásza, Gera Zoltán nélkül, akit a Furulyás vezette elnökség pont a párharc előtt adott el a West Bromwich Albionnak - máig tisztázatlan körülmények között.
A remek svéd csatár hat meccset játszott a magyar válogatott ellen, és ezeken három gólt lőtt. Önmagában ennyi még kevés lenne ahhoz, hogy a neve fennmaradjon a futballfolklórban, viszont, ha hozzátesszük, hogy mindhárom gólját az utolsó percekben szerezte, ráadásul a számunkra fontosabb találkozókon, akkor máris érthetőbb, hogy neve szerepel a listánkon. A legfájóbb gólja talán a 2009-es volt, amivel a svédek elvitték a három pontot Budapestről, idő előtt véget vetve a 2010-es világbajnokságról szőtt álmainknak.
2013-ban Egervári Sándor csapata előtt újra megnyílt az esély, hogy legalább pótselejtezőt érő helyen végezzen aktuális csoportjában. Az eredmények számunkra szerencsés összjátékának köszönhetően csak utólag derült ki, hogy ha nincs a román Chipciu 92. percben szerzett egyenlítő gólja a hazai, zártkapus meccsen, akkor úgy is alakulhattak volna a dolgok, hogy a hollandok elleni 8-1-es vereség már nem számít. Igaz, így sem számított.
Kevés ellentmondásosabb személyiség van a mai magyar fociban, mint Pintér Attila. A játékosként és edzőként is kétszeres magyar bajnok Pintér 2013-ban lett a válogatott szövetségi kapitánya, és került valóban a figyelem középpontjába. Legendás, “tolódásokra” épülő taktikája, és a kommunikációs eszköztárának szűkössége már eleve viccelődésre késztette a szurkolókat.
Amikor aztán az első tétmeccsén az addig kilátástalanul futballozó Észak-Írország fordítani tudott az utolsó percekben, Pintérnek nem lehetett maradása. Helyére Dárdai Pált szerződtették, Magyarország pedig a nyáron utazhat az Eb-re.
Az Eltékozolt Tehetség minden idők legjobb magyar labdarúgója lehetett volna, de aztán inkább nem lett. Hol az edzője nem volt megfelelő, hol mindig rossz csapatba igazolt, hol meg a diszkó volt túl csábító. A lényeg, hogy még mindig Puskás bűvöletében élünk, és nem Zsinka, Jován, vagy éppen Illés Béla neve feszül a kissrácok hátán, ha felveszik a Barcelona mezét.
Végignézve a neveken, igazából nem lett egy erős lista. A magyar futball - legalábbis klubszinten - jelenleg ott tart, hogy legalább harminc éve nincs kit utáljunk, és tulajdonképpen nincs is miért. Csak úgy általában az egészet.
Ha valakit mégis kihagytunk volna, akkor várjuk a neveket kommentben!