RETRO RÁDIÓ

Kiss László-ügy: Sokkoló részletek derültek ki a nemi erőszakról!

Kiss László-ügy: Sokkoló részletek derültek ki a nemi erőszakról!
LAPSZEMLE
Szerző
LAPSZEMLE
Létrehozva2016. 04. 09. 11:30

Az 55 évvel ezelõtti bírósági ítélet szerint idegcsillapítót adtak a megerõszakolt lánynak.

Kedden hozta nyilvánosságra a fullank.com és a privatkopo.hu, hogy Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya két társával még 1961-ben megerőszakolt egy lányt. Akkor három év börtönre ítélték Kisst, a büntetéséből pedig húsz hónapot ült le.

A Blikk birtokába jutott a bírósági ítélet dokumentuma, amelyből több részlet is kiderül a bűntényről. Például az, hogy a megerőszakolt lány kétszer is elájult a támadás alatt,

az erőszak után pedig Kiss idegcsillapítót adott neki.

A történtek után állítólag Kiss László el akarta tussolni az ügyet. A lap szó szerint idéz a dokumentumból:

Kiss László III. r. vádlott felvetette azt az ötletet, hogy későbbi kihallgatá­saik során mondják azt, hogy… velük ugyan önként közösült, de 200 Ft-ot kért a közösülésért, és feljelentését azért tette meg, mert neki a 200 Ft-ot nem adták meg. Tény, hogy L. és V. vádlottak Kiss Lászlónak e javaslatát elvetették.

Az iratokból az is kiderült, hogy ugyan egymástól távol ültették le a vádlottakat a rendőrkapitányságon, de nem vigyázott rájuk őr.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, az úszóválogatott szövetségi kapitánya csütörtökön lemondott posztjáról.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.