RETRO RÁDIÓ

Kiss László teljesen megtört, bedobta a törölközőt

Kiss László teljesen megtört, bedobta a törölközőt
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 04. 07. 19:41

A támadások miatt megrendült az egészségi állapota. Már nem õ az úszók kapitánya.

A százhalombattai tiszteletbeli alpolgármesteri címe után lemondott az úszók szövetségi kapitányi posztjáról is Kiss László.

„A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva

úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről

- fogalmazott az 55 évvel ezelőtti botránya miatt támadott szakember az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A 75 éves úszóedzőről kedden a privatkopo.hu internetes portál azt írta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.

Közleményében Kiss László úgy fogalmazott, hogy

1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés.

Az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtettem a szükséges lépéseket" - hangsúlyozta Kiss, hozzáfűzve, hogy a cselekményt nem követte el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.